Az Igazgyöngy Alapítvány a Karácsonyi Hála Program kedvezményezettje

L. Ritók Nóra: minden csomagban ott van a szolidaritás.

Az Igazgyöngy Alapítvány több mint 20 éve küzd a halmozottan hátrányos helyzetű berettyóújfalui kistérségben a gyerekszegénység, a mélyszegénység ellen, az esélyteremtésért és az integrációért. 2021-ben ők lettek a Magyar Termék Nonprofit Kft. és partnercégei által szervezett Karácsonyi Hála Program kedvezményezettjei.

„Nagy meglepetés és öröm, hogy az Igazgyöngy Alapítvány lett a kedvezményezettje a hazai termékek sokaságát kínáló hálaprogramnak – mondta L. Ritók Nóra, az alapítvány szakmai vezetője, az Igazgyöngy Alapfokú Művészet Iskola igazgatója, aki maga is elismert képzőművész. – Az alapítvány a gyerekek cipősdoboz-ajándéka mellé minden évben karácsonyi csomagokat is készít a rászorulóknak, amelyet igyekeznek az ő igényeik szerint összeállítani. A mostani adomány hatalmas hozzájárulás ehhez. A nélkülöző családok így olyan termékeket kapnak, amelyeket jól ismernek, szeretnek és az ünnepek múltán is nagy hasznukat veszik.”

L. Ritók Nóra beszámolt arról is, hogy folyamatosan érkeznek hozzájuk a kiváló minőségű hazai termékek, kollégái már javában készítik a családi csomagokat. „Csodálatos dolognak tartjuk a programban realizálódó összefogást. Ünnepet adunk általa, és ez mindannyiunk lelkét építi. Minden csomagban ott van a szolidaritás” – fogalmazott L. Ritók Nóra.

„Ezekben a nehéz időkben segítséget kívántunk nyújtani a nélkülöző családoknak – tájékoztatott a program részleteiről Benedek Eszter, a Magyar Termék ügyvezetője.  – Olyan sokszínű csomagokat állítottunk össze, amelyekben megtalálhatók az ünnepi fogások elkészítéséhez is felhasználható termékek, de tartalmaznak vitaminokat, gyógynövényteákat és tartós élelmiszereket is. A program a Magyar Termék Nonprofit Kft. „Ünnepeljünk hazai termékekkel!” című karácsonyi kampányának része. Ennek során 22 támogató gyártó védjegyes termékeiből összeállított adománycsomagokat juttatunk el a hátrányos helyzetű családoknak.” 

Az L. Ritók Nóra által életre hívott és vezetett Igazgyöngy Alapítvány 1999 óta küzd a szegregáció ellen, a szociális problémák visszaszorításáért, valamint a generációról generációra öröklődő rossz szocializációs minták megtöréséért. Ennek érdekében már a gyerekek megszületésétől fogva segítik a sokszor halmozottan hátrányos családokat.

Programjukban nagy szerepet játszik a képzőművészet és az alkotás általi fejlesztés, amely hidat képezhet a különböző társadalmi hátterű gyerekek között. Ezen keresztül a sokszor elutasított hátrányos helyzetű gyerekek is megtapasztalhatják a siker élményét. Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola tanulói hatalmas hazai és nemzetközi sikereket érnek el rajzaikkal, évente átlagosan 500 díjat nyernek el különböző gyermek képzőművészeti pályázatokon. Szuno (álom) elnevezésű projektjük keretében pedig a művészeti iskolás gyerekek rajzait a falvak asszonyai hímezik rá párnákra, szatyrokra, egyéb ajándéktárgyakra, amelyeket az alapítvány webshopjában árusítanak.

A toldi pilot-programjuk – a szegregált zsákfaluban indított fejlesztő projekt – mellett még 17 településen dolgoznak folyamatosan (karácsonykor 27 településen), több mint 1200 családot érnek el. (fotók MagyarTermék Igazgyöngy)