David Eldridge: Kezdet

Magyarországi bemutató a Rózsavölgyi Szalonban.

A szívvel és humorral írt darab képes elhitetni velünk: a dolgok jobbak lesznek…

Minden történetnek van egy eleje. És itt pontosan a kezdet a lényeg, ahogyan Danny és Laura megismerik egymást, miután már összeismerkedtek. Laura lakásavató bulija után, kora reggel ők ketten maradnak a „romokon”. Körülöttük mindenhol rendetlenség. De önmagukban is rendet kell tenni a közös takarítás során. Danny elvált, az anyjával él együtt. Önbecsülése alacsony. Laura kemény karrierista – legalábbis elsőre annak tűnik. Szigora a magányát és a bizonytalanságát fedi. A Kezdetben két idegen megküzd saját magával, hogy elkezdjék a közös történetüket. Danny és Laura egyaránt odaadják magukat reményeiknek és tökéletlenségüknek. Szépen lassan engedik, hogy „régi énjük” leváljon róluk.

A mű ősbemutatója pár éve volt a londoni Royal National Theatre-ben.

Szereplők: Schmied Zoltán, Danis Lídia (lásd Toldi Éva fotóján)

Díszlettervező: Enyvvári Péter, Jelmeztervező: Cselényi Nóra

Dramaturg, fordító: Hárs Anna, Rendezőasszisztens: Dicső Dorka

Rendező: Dicső Dániel

Bemutató: február 17.

Következő előadások: február 18., 22., március 7., 14., 24.

Kezdet – Ahogyan a színészek látják

Danis Lídia: Házhoz jön a meglepetés

Laura egy életigenlő csaj, aki mégis egyedül van, ahogyan az a 35-45 év körüli korosztályra jellemző. Ilyen a korunk, diktál a karrier, és az ember mindig meg tudja magyarázni magának, miért sorolja előrébb az egzisztenciális biztonságot, a hajtást a párkapcsolatnál, aztán egyszer csak ráeszmél, hogy nincs is más az életében. És akkor már tudatosan szeretne belekapaszkodni egy másik emberbe, élni vele együtt. Laura ebben az utolsó utáni pillanatban van, bár ő felismeri, mire van szüksége, meg is fogalmazza: normális életet akar egy férfival, és behozza a gyerektémát is.

A Kezdet azt is megmutatja, hogy a virtuális terek kommunikációja nem igazán működik a valóságban, vagy nem úgy működik. A közösségi média vagy más netes ismerkedős platformok információt ugyan adnak a másikról, de érzelmi jelzést nem, ott nincs igazi tekintet, gesztus, metakommunikáció. És egyáltalán: nagyon nehéz ma ismerkedni, hol találkoznánk véletlenül valakivel? Holott azt gondolnánk, a világ millió lehetőséget kínál fel erre. Csakhogy mindenki rohan, és elfutunk egymás mellett. Laura egyébként szerencsés: számára gyakorlatilag házhoz jön a meglepetés Dannyvel. Ráadásul rendkívül szórakoztató módon.

Schmied Zoltán: Ilyen figurát még nem játszottam

A negyvenes Danny magánya mögött korábbi párkapcsolati krízisek húzódnak. Elvált, az anyjával él együtt, de van egy kislánya is. Története generációs helyzetképnek is tekinthető. Szellemes helyzetek közé téve arról is szól a Kezdet, mennyire nehéz ennek a koranegyvenes nemzedéknek, akik még nem találták meg, vagy már elveszítették, vagy újra keresik a társukat, s mennyire nem jön könnyen az egymásra hangolódás, a másik megnyitása, ha az már kezd bezárkózni. Tehát ez a darab a keresésről is szól, meg azokról a problémákról, gátakról, amelyek nem engedik a férfinak, hogy tovább tudjon lépni a magányából. Itt végül megteszi…

Danny visszafogottabb férfi, nehezen közeledik Laurához, valahogy nem tudja, mi annak a módja, és mindenfélét próbálgat, mondatai nem annyira sármosak, kommunikációja olykor kicsit esetlen. Ilyen figurát eddig még nem játszottam. Olyan darabot sem, amelynek a témája korosztályos módon ismerős számomra.