Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

Domergue-Dés Quartet a CEU-n.
Manu Domergue francia énekes, mellofon játékos és történetmesélő, Dés András magyar, de jelenleg Bécsben élő ütőhangszeres. Közös történetük egy lengyelországi fesztiválon indult, ahol a sors játékának és a fesztivál korlátozott anyagi kereteinek köszönhetően ismeretlenül szobatársak lettek néhány napra. Szerencsére hamar kiderült, hogy a közös szobán kívül sok minden más is összeköti a két jazz-zenészt. A játékosság, a szabadságvágy és a vállalkozószellem mindkettőjük habitusára jellemző, zenéjükben és színpadi jelenlétükben is tettenérhető.
Koncertjeik a jazz hagyományaira épített valódi kalandok, ahol a hangok és hangulatok segítségével izgalmas utat járnak be zenésztársaik és a közönség közreműködésével. A 2022 márciusi budapesti fellépésük lesz mégis az első, ahol hagyományos koncert formájában, zenekarral együtt fognak zenélni. A koncerten a fiatal magyar jazz-generáció két kiemelkedő tagja, a zongorista Oláh Krisztián és a nagybőgős Gyányi Marcell lesznek zenésztársaik. A két fiatal jazz-zenész friss energiáival és elképesztő zeneiségével válik teljessé a quartet, amelynek koncertje egyszerre ígér mélységet és felhőtlen szárnyalást. Manu egyik legfőbb inspirációja a nemrég elhunyt magyar énekes-óriás, Winand Gábor volt, emiatt külön megtiszteltetés számára Budapesten énekelni.
Manu Domergue - ének, mellofon
Dés András - ütőhangszerek
Oláh Krisztián - zongora
Gyányi Marcell - nagybőgő
2022, március 11. 19:00
CEU 1051 Budapest, Október 6. utca 7.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció és bővebb információ itt.



















