Táncünnep Miskolcon – ötödik alkalommal rendezik meg a Horizont táncfesztivált

Az ötödik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválra készül a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett.

A pandémia miatt 2021-ben augusztusban került sor a táncfesztiválra, most azonban visszatérnek a hagyományokhoz, és idén ismét áprilisban lesz táncünnep Miskolcon, ahol a külföldi és hazai meghívottak között fiatal, pályakezdő koreográfusok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.

   A fesztivál megalakulásakor, a dátum keresésekor arra gondoltunk, hogy valamilyen módon szeretnénk, ha kapcsolódna a Tánc világnapjához, ami április 29-e. A pandémia idejét leszámítva mindig a világnap hetén, vagy ahhoz közeli héten rendezzük a Horizont fesztivált. Tavaly a járványhelyzet miatt eltolódott az időpont, augusztusban került sor a programokra, idén azonban visszatérünk a hagyományokhoz és áprilisban valósul meg a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál – mondta Kozma Attila, a Miskolci Balett és a fesztivál művészeti vezetője.

   Igyekeztünk idén is izgalmas programot összeállítani, és eközben jöttem rá, hogy az idei tulajdonképpen a női koreográfusok fesztiválja is lehetne, hiszen Finnországból, Csehországból, Lengyelországból és Magyarországról is női koreográfusok előadásait hívtuk meg. Nem szándékolt módon, de úgy alakult, hogy „túlsúlyban” vannak a női koreográfusok a mostani fesztiválon – mutatott rá Kozma Attila.

Az április 19-23. között megrendezett táncfesztivál a hagyományokhoz híven idén is Éder Vera fotóművész kiállításával indul. – Ezen a napon kerül sor a Miskolci Balett legújabb előadására, melyet Hugo Viera portugál koreográfus készít Jobb későn, mint soha címmel. Hugo Viera táncosként kezdte pályáját, a Portugál Nemzeti Balettintézetben, majd következett Cannes, Párizs, újra Lisszabon, majd hosszú ideig Karlsruhe. Táncosként is készített már koreográfiákat, azóta számos helyre kapott meghívást Németországban, Ausztriában, Horvátországban. Szabadúszó koreográfusként dolgozik, 2021-ben saját formációt is alapított Ballett Contemporaneo Do Oeste néven. A Jobb későn, mint soha lesz Hugo Viera magyarországi bemutatkozása – ismertette Kozma Attila. – Úgy gondolom, hogy egy táncfesztiválnak kötelessége megmutatni fiatal magyar pályakezdő koreográfusokat is, és egy nemzetközi táncfesztivál kiváló lehetőséget nyújt nekik a bemutatkozásra, ezért is hívtunk meg idén fiatalokat a fesztiválra.

Az Imre Zoltán Program keretében a Góbi Rita Társulat a Nemzeti Táncszínházzal közös Tátikák című előadást hozza el Miskolcra, a Gera Anita/DanceLab jóvoltából pedig A meztelen majom című koreográfia látható a Játékszínben. Újszászi Dorottya/dot.Consla projekt társulata az SOS lebegés címet viselő előadást mutatja be a miskolci közönségnek, Kovács Emese, Tze Long és a Ziggurat Project pedig az Intosomnia című előadást hozza el a fesztiválra, mindkettő az Imre Zoltán Program keretében, a Nemzeti Táncszínház szervezésében valósul meg. Lengyelországból a Teatr Rozbark Gemini – Tryptyk (Ikrek – Triptichon) című produkciója lesz látható Anna Piotrowska koreográfiájában, Finnországból pedig a Susanna Leinonen Company BODY (Test) című előadása érkezik a Horizont fesztiválra. Csehországból a Lenka Vagnerova & Company érkezik a La Loba (Farkasasszony) című táncelőadással. Kozma Johanna koreográfiája, a The illusion of matter (Az anyag illúziója) című produkció a Horizont fesztiválon debütál, Oberfrank Réka és a MU Színház pedig a ZOOM című előadást mutatja be Miskolcon. A Kulcsár Noémi Tellabor társulat Dániel András nagysikerű Kuflik mesekönyv-sorozata nyomán készített a legkisebb korosztálynak játékos, sajátos humorú és szórakoztató táncelőadást Kuflik és a nagy táncelőadás (lásd fotó) címmel, amit a legfiatalabb tánckedvelő közönség is láthat a fesztiválon. A FrenÁk Társulat az InTimE című előadást tartogatja a miskolci nézőknek a fesztivál utolsó napjára.

   Próbáltuk úgy összeállítani a programot, hogy olyan együtteseket hívjunk Magyarországra, akiket mi miskolciak még Budapesten sem láthatunk. Így mondhatjuk, hogy ezeknek az előadásoknak Magyarország egy premiert jelent. Ezen kívül izgalmas látni az új alkotókat. Megtudhatjuk, ki az az új generáció, aki az elkövetkezendő években megerősödik és új előadásokkal fog jelentkezni akár alternatív, akár színházi közegben. Úgy gondolom, hogy minden évben az a különlegessége ennek a táncfesztiválnak, hogy mindig más és más csapatokat, technikákat, fogalmazásokat, valamint új alkotói koncepciókat láthatnak a nézők – foglalja össze Kozma Attila.

Itt pedig egy videós ízelítőt találhattok a fesztiválra érkező előadásokból.