Látványos klippel hozza el a nyarat a Belau

Különleges dallal jelentkezik a külföldön is elismert formáció.

A nemzetközi zenei színtéren is egyre ismertebb Belau az elmúlt években komoly sikereket ért el két koncepcionális albumával. Az Európa-szerte sokat koncertező zenekar, a karibi hangulatú lemeze után hozza el a Dreamstate lélegzetelállító klipjét, amely az első szemelvénye az új Belau korszaknak. A friss single álomszerű hangulatával próbálja a hallgatót kiszakítani a szürke hétköznapokból.

“Take you to the sea” – vallják szerzeményeikről. A Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián) első számú célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet, zenéjük segítségével. Az inspiráció pedig állandó. A természet legalapvetőbb elemei, melyek közül számukra a legfontosabb a végtelen tenger és annak ereje.

A formáció öt éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200 koncertet adtak 25 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották dalaikat, mint a BBC Radio 1, a Triple J vagy a KEXP, és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Rolling Stone. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és nemrég átlépték az egymillió streamet is az eddigi kiadványaikkal.

A számos pozitív kritikát bezsebelő Colourwave után egy új, Dreamstate című dallal jelentkezik, amelyben a kiváló ausztrál énekesnőt, Akaciat hallhatjuk, aki több, mint 50 millió streammel büszkélkedhet eddig. „A színeváltozás története régóta lengi át a kultúránkat, de a legtöbb ember számára az önmaga irányába megélt kegyelem idegen, távoli és misztikus, mely a profán világ sodrásában oly kevés teret kap. Az út ellenben lehető mindenki számára és annak, aki végig lépdel rajta ez bizony álomszerű.  A dal a saját kereteinken túli életet, a megrekedtségből a haladás irányába való elmozdulást, de leginkább önnön rettegésünkből való kiút történetét meséli el. Egy nálunk jóval bölcsebb ember egyszer azt állította, hogy kizárólag az hozhatja el a békét a társadalmak számára, ha az egyéni szívekben végbemegy ez a belső folyamat, mely utána természetesen kifelé is hat, és bizony nincs más, amit a Belau a világ fokozódó dinamikájában jobban tudna támogatni. Ahogy Dreamstate kulcssora mondja: we are all made out of gold” - mesélte az electronica formáció az új lofi r’n’b stílusú dalukról.

A Dreamstate klipjét Máltán forgattuk P. Szabó Péter barátunkkal még novemberben. Négy igencsak tartalmas napot töltöttünk több, gyönyörű szigeteken, ahol nappal utaztunk és a videón dolgoztunk, este pedig fellépéseink voltak, különleges emlék ez nekünk. – folytatta a zenekar, aki a harmadik nagylemezén dolgozik, amely előreláthatólag 2023-ban lát napvilágot.

Az ország egyik legkeresetteb export zenekara számos külföldi koncertje mellett május 20-án az Akváriumban Klubban a Hooverphonic előtt nyitja az estét.