Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Jézus életéről teljesen új felfogásban.
Az ókori Palesztinában járunk, Júdeában, mely a Római Birodalom fennhatósága alá tartozik. Nem Krisztus előtt, nem Krisztus után, hanem pontosan Krisztus idejében. Jézus ugyanis az egyik főszereplője ennek a kötetnek. De sokkal fontosabb karakter a történetben Ana, akinek apja Heródes vezető írnoka. Ana egyben Jézus jó barátjának, Júdásnak a testvére is. A lányt egy patríciushoz szánják feleségül, ám ő ellenáll. Szíve ugyanis máshoz húzza: ő Jézusba szerelmes. Képes-e kiállni magáért Ana, képes-e hallatni a hangját egy olyan korban, amelyben a nők némaságra vannak ítélve?
A tökéletesen hiteles történelmi regény, mely minden részletében élethűen jeleníti meg a rómaik által elnyomott júdeaiak hétköznapjait, és az Újszövetségből is jól ismert figurákat Jézus életének attól a korszakától kezdve mielőtt elkezdett tanítani, és ács-kőművesként dolgozott, egészen addig, amíg kereszttel a hátán megteszi utolsó lépéseit. A szívszorító történetnek mégsem ő a legfontosabb figurája, hanem inkább Ana, és a többi bátor nő, akik fokról-fokra döbbennek rá a bennük lakozó szellemi erőre, és tanulják meg ezeket használni. Ana példája minden nőnek inspiráló lehet, hiszen hiába élünk modern életet, és nem az ókori Palesztina egyszerű körülményei között, harcaink ugyanazok maradnak. Sue Monk Kidd regényében az időszerűnek és az időtlennek a történetmesélése diadalmaskodik lenyűgözően pazar stílusban.
Igazán különleges szöveg, gyönyörű fordításban, mely egy fiatal nő küzdelmét mutatja be, aki szembeszegül a társadalom által diktált viselkedési normákkal. „Ez nem Jézus története, hanem Anáé. ...A regény egy bátor nő testamentuma, valamint számtalan ellopott női hang története.” – mondja róla az Irish Times.
Az Ókor iránt rajongóknak is rengeteg új ismeretet ad a kötet, hiszen a különféle életmóddal kapcsolatos leírásokat is megtaláljuk, hogyan táplálkoztak, öltözködtek, hogyan léteztek akkoriban az emberek. Ana sorstragédiájának leírása talán ezeknek köszönhetően is annyira plasztikus. Együttérzünk vele, amikor hozzá akarják adni egy kétgyerekes, öreg özvegyhez, akinek eddig csak lányai születtek, és most fiút akar, és a házasságot biológiai üzletnek tekinti. Ana hiába mondja keményszívű anyjának, hogy tizennégy évesen még nem érett a házasságra, ő sajnos megtalálta a véres rongyait, melyeket elrejtett, hogy ne tudják meg, már menstruál. A szülői erőszakról és ridegségről olvasni megrendítő, ugyanakkor Ana számára egyszercsak a szeretet is megmutatja arcát: amikor térdre esik a kényszerházasság hírének súlyától a piac közepén, senki nem segíti fel. Csak Jézus, aki később háromszor esik térdre a kereszttel. A gyönyörű térde esős analógia már előrevetíti Jézus későbbi sorsát, és Anáét, aki a végsőkig kitart mellette, együtt gyalogol majd vele, akkor is, amikor a Golgotára tart. Kettejük küzdelmes szerelmét meséli el ez a csodálatos regény, mely bemutatja, hogyan lel rá Ana és Jézus is a saját útjára, miközben Ana féltestvére, Júdás pedig pont, hogy letér róla.
Amikor Sue Monk Kidd, a Vágyak könyve szerzője arról számol be, milyen kutatásokat végzett, és mennyi mindenen változtatott az írott és elbeszélt hagyományokhoz képest a történeten a bibliai regény megalkotásához, talán Ana figurájának leírása a legizgalmasabb: „A Mennydörgés: a tökéletes elme létező szöveg, ismeretlen, nőnek tartott szerző műve, és a regény idejében keletkezett. A kilenc papiruszlap a híres Nag Hammadi-szövegek egyike, amelyet 1945-ben fedeztek fel egy földbe ásott korsóban a Nílus feletti dombokon, Egyiptomban. A regényben a szöveg Sophiához (Sophia, Isten női megtestesülésének kultusza) írt dicsőítő ének, a szerzője Ana. A regényben szereplő sorok a valódi versből valók. Két évtizeden át sokszor olvastam újra ezt a verset, lenyűgözött a provokatív, kétértelmű, parancsoló, nemi szerepeket megkérdőjelező hang. Egész egyszerűen örömöt okozott nekem, hogy elképzeljem, ez Ana életének főműve.”
Ana olyan korban született Galileában, amikor a nőket vagyontárgynak tekintették, akik akkor távozhatnak apjuk házából, ha férjhez mennek. Ana szeretné a kezében tartani a sorsát. Egy idősödő özvegyembernek ígérték feleségül, aminek már a gondolatára is elborzad. Aztán találkozik egy tizennyolc éves názáreti áccsal, és ez a találkozó mindent megváltoztat. Mégsem csak egyszerű szerelmi történet bontakozik ki. Az út, amit Ana bejár, örömöt és tragédiát egyaránt tartogat. Nőkkel is barátságokat köt, és ezek révén gazdagodik az élete. A Vágyak könyve időtlen elbeszélés egy mesteri írótól. A nagy álmok és a sóvárgás története, amely arról szól, hogyan tehetnek szert a nők olyasféle erőre, amellyel változtathatnak a világon. (Fülszöveg)
„A rabbik hallatán az ember azt hihette, a történelem során nem volt egyéb említésre méltó alak, csak Ábrahám, Izsák, Jákob és József… Dávid, Saul, Salamon… Mózes, Mózes, Mózes. Amikor végre magam is el tudtam olvasni az Írást, felfedeztem (lám, lám!), hogy nők is akadnak benne. Semmibe veszik, elfelejtik őket, ez volt a legnagyobb szomorúságom. Megesküdtem, hogy lejegyzem a tetteiket, és dicsőítem az eredményeiket, bármilyen jelentéktelenek is. Én leszek az elveszett történetek krónikása. Már elkészültem Éva, Sára, Rebeka, Ráhel, Lea, Zilpa, Bilha és Eszter történetével. De még annyi mindent kellett leírnom – Judit, Dina, Támár, Mirjam, Debóra, Rút, Hanna, Betsabé, Jezábel történetét.” (idézet a könyvből)
Sue Monk Kidd első regénye, A méhek titkos élete több mint száz héten át szerepelt a New York Times bestsellerlistáján, több mint hatmillió példányban kelt el az Egyesült Államokban, díjnyertes mozifilm és musical is készült belőle, és harminchat nyelvre fordították le. Második regénye, A sellő legendája, vezette a New York Times bestsellerlistáját, és tévéfilm is készült belőle. Harmadik könyve, a Szárnyak nélkül szabadon az Oprah's Book Club könyvklub kiemelt kötete volt, és szintén szerepelt a New York Times bestsellerlistájának élén. Kidd Észak-Karolina államban él.
Sue Monk Kidd: Vágyak könyve
KULT-könyvek sorozat (21. Század Kiadó)
Eredeti cím: The Book of Longings
Fordító: Csonka Ágnes
Kötés: 480 oldal, keménytábla, védőborító
Megjelenés: május közepe