Megkezdődött Szabó Márton István első nagyjátékfilmje, a Zajkapitány 23 napos forgatása. A jeleneteket többek között olyan ikonikus budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina. Az abszurd humorú vígjáték egy „időskori” felnövés történet, melyben egy, a rég elvesztett fiatalságához ragaszkodó, hetvenes éveiben járó DJ kénytelen szembenézni azzal, hogy hamarosan meg fog süketülni. A Zajkapitány miközben bevezeti a nézőt a budapesti alternatív zenei világba, a generációk közötti kapcsolódásról is beszél.

Zenés szövegszínház Gryllus Dorka és Simon Kornél előadásában.
Dobray Sarolta Üvegfal című regényét Gryllus Dorka olvassa fel ezen a zenés szövegszínházi esten. Az est különlegessége, hogy zenéjét Simon Kornél szerezte és adja elő. Bemutató május 3-án, a Gólem Színházban. A regény és az előadás alapjául szolgáló nagy sikerű sorozatot több százezer olvasó követte a nyomtatott Nők Lapja hasábjain kilenc hónapon át, 2020 áprilisától az év végéig.
Az Üvegfal Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt. Lassan, lépésenként bomlik ki és válik világossá, hogy valójában egy érzelmileg bántalmazó kapcsolattal állunk szemben. Miért csinálja Péter? Miért hagyja Léna? Mi ez a gyakran eszméletvesztésig pörgő tánc? Szeretet, szerelem hajtja? Vagy ezeknek épp valamiféle ellenkezője. Miért választjuk azt, akit választunk, sokszor szinte teljesen vakon?!
„Megőrültél, mondd, te nő?! Hogy engedheted, te, aki okos, szép, erős vagy? Ez a férfi kiszívja a véredet, az agyadat, a lelkedet, tudod-e még, ki vagy egyáltalán, és ki voltál? Menekülj!” Mondják ezt folyton a kívülről beszélők, akik látnak. De a nő belül van, és belülről minden más. És marad. Remél. Küzd. Hisz. Szeret. Függ. Védekezik. Bánt. És a férfi? Remél. Küzd. Hisz. Szeret. Függ. Birtokolni akar. De ki a vádlott, és ki a vádló? Ki a bántott, és ki a bántó? Ki hazudik és ki nem? – részlet Dobray Sarolta Üvegfal című regényéből.
2022. május 3., kedd, 19:30 – Gólem Színház
Játsszák:
Gryllus Dorka és Simon Kornél
Közreműködők:
Zene: Simon Kornél
Látvány: Ignjatovic Kristina
Rendező: Soós Attila
Ruha: Nanushka
Médiapartner: Nők lapja, Támogató: Avon
További előadások:
május 5., 6. – Gólem Színház (1077 Budapest, Csányi u. 3.)
május 20., 24. – Lóvasút
Jegyek ITT érhetők el.