A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumban „Budapest köszönti a Girót!- Budapest saluta il Giro!”

Időszaki kiállításával tiszteleg az olasz körverseny és a magyar kerékpársport történelmi múltja előtt.

Idén májusban Budapest ad otthont a 105. Giro d’Italia rajtjának. A kiállítás szervezői és rendezői törekedtek rá, hogy azoknak a látogatók is élményt nyújtson a csaknem 500 m2 megrendezett kiállítása, akik eddigi még nem vagy kevésbé ismerték a nemzetközi olasz kerékpáros körversenyt. A 2020-as – covid 19 világjárvány miatt – meghiúsult budapesti Nagy Rajt után, idén végre Budapest ad otthont a 105. Giro d’Italia rajtjának.

A Giro d’Italia története mellett a szakemberek külön figyelmet szentelnek a magyarországi kerékpársport tradícióra. A kiállítás elsősorban kultúrtörténeti szempontból világítja meg egyrészt az olasz kerékpársport legnagyobb versenyének, másrészt a magyarországi országúti kerékpározás főbb eseményeinek hátterét. A kiállítást gazdagítják: archív fotók, a versenyhez kapcsolódó tárgyak (kerékpárok, mezek, emléktárgyak), amelyek a BTM bemutatja a háromhetes verseny több mint 100 éves történetét és alakjait, különös tekintettel az olyan meghatározó személyekre, mint például a háromszoros Giro-győztes Gino Bartali (1914–2000), aki a második világháború idején a kerékpárja nyeregcsövébe rejtve csempészett zsidók számára iratokat Assisiből Firenzébe.

A Giro történetét bemutató blokk törzsanyagát a Madonna del Ghisallo, a kerékpározás védőszentjének szentelt kápolna mellett működő, a háromszoros Giro d’Italia-győztes Fiorenzo Magni (1920-2012) kezdeményezésére létrehozott Museo del Ciclismo gyűjteményéből válogatott tárgyak adják. A  BTM kiállításában az olasz gyűjteményből származó tárgyak – például a „Kannibál”, Eddie Merckx kerékpárja vagy a korábbi Girók rózsaszín trikói – mellett magyarországi gyűjtőktől és közgyűjteményekből, illetve a BTM újkori (a Kiscelli Múzeum) tárgyaiból válogattuk össze a kerékpársport anyagát nemzetközi és magyarországi történeteket bemutatva.

Tradíció és innováció – talán ezzel a két fogalommal lehet a legjobban meghatározni a kerékpársport lényegét. Miközben a kerékpársport a – sokszor emberfeletti – fizikai és mentális erőfeszítésről szól, bizonyos értelemben mégiscsak technikai sport, így a műszaki fejlesztések, újítások is nagy jelentőséggel bírnak.

Franciaország és Belgium mellett Olaszország az országúti kerékpársport egyik hazája. A sokszor évszázados tradíciókkal bíró versenyek nézők százezreit mozgatják meg évről évre, a legnagyobb kerékpárosokat pedig nemzeti hősként tisztelik a szurkolók. A kerékpározás ezekben az országokban jóval túlmutat a sporton, számos kulturális, gazdasági és társadalmi vetülete van.

A kerékpársport magyarországi megjelenése, Európa egyik legelső kerékpárpályája, a Millenáris, valamint a nagyobb magyar versenyek – így például az 1925 óta megrendezett Tour de Hongrie – története mind jelentős részét képezik a kiállításnak.

A BTM Vármúzeum nem csupán a kerékpársport technikai, sporttörténeti érdekességei iránt érdeklődő látogatókat szeretné megszólítani, hanem mindenkit, akik érdeklődnek a kerékpározás kultúrtörténete iránt. A témában kevésbé járatos érdeklődők megismerkedhetnek a sporttal kapcsolatos főbb versenyszámokkal vagy éppen a különböző versenyző-típusokkal. Ugyancsak fontos szerepet kapnak a versenyekhez fűződő legendák, mikrotörténetek, mint például az 1924-es Giro d’Italia-n egyetlen nőként induló, máig is ikonikus alak, Alfonsina Strada (1881-1959).

A kiállítás kurátorai a BTM Kiscelli Múzeum történészei, Dr. Perényi Roland igazgató és Dr. Balla Loránd muzeológusok, több éves kutatás, kapcsolatépítés, valamint két éves várakozás után – szintén a kerékpározás megszállottijaként álmodták meg – projektmunkában hozták létre ezt a nagyszabású kiállítást.

A kiállítás 2022. szeptember 11-ig látogatható.