Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozója

2022. június 11-16. között kerül megrendezésre Kecskeméten a Ciróka Bábszínház szervezésében.

Az idén 30 éves múltra visszatekintő Találkozó az egyetlen olyan bábos szakmai rendezvény hazánkban, amelyen az összes hivatásos bábszínház és magántársulat részt vesz. Kétévenkénti megrendezését a magyar bábszínházi szakma egésze kiemelkedően fontosnak tartja mind a szakmai fejlődés, mind a bábszínházi műfaj jövője szempontjából. Programjában kiemelt helyen szerepelnek azok a napi rendszerességgel megtartott szakmai fórumok, amelyek a látott produkciók kapcsán fontos műfaji kérdéseket vitatnak meg kritikusok, hazai és külföldi szakemberek részvételével.

Visszatérő vendégként a kezdetektől jelen vannak a határon túli, magyar nyelven játszó bábszínházak képviselői is, akik nem csak értékes szakmai tapasztalatokat szerezhetnek, de egyben páratlan lehetőséget is kapnak a magyarországi alkotók megismerésére, meghívására, saját produkcióik kiajánlására, cserejátékok lebonyolítására. (Idén: Rozsnyóról, Kolozsvárról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Szatmárnémetiből, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Szabadkáról érkeznek.) Rendezvényünk meghatározó szerepet játszik abban, hogy az elmúlt években megnőtt a határon túli társulatok és a magyarországi alkotók együttműködésének száma.

A Találkozó a budapesti Színház- és- Filmművészeti Egyetem tanárainak és hallgatóinak meghívásával helyet ad az egyetemi képzésben résztvevők bemutatkozásának, a képzéssel kapcsolatos kérdések megvitatásának. Ez alkalommal a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet látványtervező szakos hallgatói is bemutatkoznak egy kiállítás során.

Az idei, 15. Találkozón 25 társulat produkciója szerepel a programban; öt nap alatt 33 színháztermi, és 14 szabadtéri előadás kerül bemutatásra. (1992-ben az 1. Találkozón 6 bábszínház és 1 magántársulat mutatkozott be, összesen 10 előadással.)

Az esemény házigazdájaként kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy rendezvényünk a családok számára is elérhető legyen. Ennek érdekében idén is kétnapos szabadtéri előadás-sorozattal bővítjük a Találkozó programját; június 11. és 12 -én a főtéren 14 előadás és 7 interaktív játék várja az érdeklődőket. A szakmai programok közül 4 előadást is megnyitottunk a nagyközönség számára, ezek a Hírös Agórában és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban kaptak helyet. Bízunk benne, hogy ajánlatunk olyan turisztikai vonzerővel bírnak, amelynek köszönhetően sokan ellátogatnak városunkba.

A rendezvény zárónapján szakmai fórumokra kerül sor (Bábművész Szövetség közgyűlése, UNIMA közgyűlés, OSZMI Fórum). Ezen a napon a kiemelt minősítéssel rendelkező bábszínházak igazgatói Rátóti Zoltán rektor úrral és Vidnyánszky Attila elnök úrral is találkoznak, hogy a bábművészet jelenlegi helyzetéről és a képzésről párbeszédet kezdeményezzenek.

A Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozójának megrendezése az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.

(a mellékelt fotón a Mesebolt Bábszínház szabadtéri előadása)