VI. Kapolcska Program - 2022. 06. 26. – 07.03.

A hatodik, 2022-es Kapolcska Programban is marad a hagyományos „kettős” modell: az 5 napos tehetségkutató- és fejlesztő összművészeti tábor, ill. a hétvégi 3 napos kisfesztivál.

A „kapolcskázás” egyszerre jelent lelki feltöltődést, és aktív együttlétet. A Program célja változatlan; a művészeti tartalom magas színvonalú megvalósításán túl minőségközpontú oktatást (összművészeti tábor) és szórakozást (fesztivál) nyújtani a 9-16 év közötti fiataloknak és a fesztiválra érkező családoknak. A különleges emberi, táji környezetben a gyermekek önfeledt, ám mégis profi produkciói a fesztivál során olyan erőt jelentenek, olyan „muníciót”, ami nehezen összevethető bármi mással…

Az összművészeti táborban 11 szekcióban 160 fiatal és 50 pedagógus vesz részt. A Talamba Ütősegyüttes, a Szirtes Edina Mókus vezette vonós szekció mellett az idén is lesz Fonó-Kapolcska, jazz improvizációs, mélyvonós, kézműves, fotós és kreatív írás szekció is. Klasszikus, népzenei és jazz tanulmányokat folytathatnak a nemzetközi cimbalom szekció Erdélyből, Délvidékről, Csehországból és Szlovákiából érkező fiataljai Herencsár Viktória, a Nemzetközi Cimbalomszövetség elnökének vezetésével, Balogh Kálmán, Szabó Dániel, Tárkány Kovács Bálint közreműködésével. Egy pajtabeli hangszer kiállítás mellett a Kapolcsa Program megemlékezik az utolsó kapolcsi cimbalmosról: Horváth Gyula Csutiról is.

A Bethesda Református Gyerekkórház szekciójában a már gyógyult égéssérült, krónikus beteg vagy súlyos betegségből felépült gyermek digitális projektfeladatokon keresztül - ép társaikkal együttműködve - alkotnak, integrálódnak és gyűjthetnek életre szóló élményeket.

A július 1-én kezdődő kisfesztiválon 60 esemény lesz 120 előadó közreműködésével. Bemutatkoznak a szekciók és fellép – többek között – a Cimbaliband, a Silband Szlovákiából, a Talamba Ütősegyüttes, Szirtes Edina Mókus, Juhász Réka és zenekara, a Tárkány Művek, Karácsony János James, a Daniel Speer Brass, Pintér Zsolt népmese-mondó, a Bocskai István Református Központ zenekara, a Készenléti Rendőrség Fúvószenekara, a Hoppál Mihály Band. Boros Misi az idén is tart zongorás mesterkurzust és koncertet is ad a fesztiválon.

A Falumalomban őrlés is lesz és a Malom moziban vetítésekre és egyéb előadásokra is sor kerül. Lesz művészetterápiás foglalkozás iKovács Rózsa vezetésével. A Program rezidens írója Milbacher Róbert író.

A fesztivál ingyenes!

A Kapolcska Program része a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros elő-eseményeinek is és akkreditált tagja a Nemzeti Tehetségpontnak, ill. minősített fesztiválja a Magyar Fesztivál Szövetségnek.

A 2022-ben tervezett támogatók és együttműködő partnerek: Miniszterelnökség, Emberi Erőforrások Minisztériuma – EMMI, Nemzeti Kulturális Alap – NKA, Nemzeti Tehetség Program, Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros, ,  Kapolcsi Önkormányzat, Fonó Budai Zeneház, Bethesda Református Gyerekkórház, Diabelli Alapítvány, Petőfi Irodalmi Múzeum – PIM, Katolikus Egyházközség – Monostorapáti, Hunguest Hotel Pelion – Tapolca, Brimo

Szervező: Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet

Program igazgató: Márta István

Youtube: kapolcska 2021 aftermoovie itt.