Fatemplom Fesztivál - július 8-10., Magyarföld

Az idén is megrendezik a Fatemplom Fesztivált Magyarföldön.

Első alkalommal még nem is nevezték fesztiválnak, a Fatemplom Ünnepét rendezték meg a templom felszentelésének első évfordulóján. Ez az ünnep mára már fesztivállá növekedett, ahol a fatemplomban és a szabadtéri színpadon különböző produkciók váltják egymást.

Évről évre egyre többen érkeznek Magyarföldre, a fesztivál törzsvendégei már jó előre beírják a naptárukba az időpontot. A hármas határ térségének különleges atmoszférájú eseményét a szabadtéri koncertek, az irodalmi műsorok és a szakrális előadások teszik igazán egyedivé. Lesz jazz, népzene, énekelt vers és irodalom is. Olyan fellépők lépnek fel Magyarföldön – többek között –, mint a Csík Zenekar, a Romungro, a Takáts Eszter Duó, a Petruska, a Paso és a Kaláka.

A zenei kínálat mellett három különleges kiállítás lesz látható a három nap alatt: a Fatemplomban Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel fotóit, a Pajtában  A szakralitás misztériuma című kiállítást, és a Halmos Béla emlékkoncert kísérőprogramjaként „Béla bácsiról” szóló tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők.

A vasárnapi programot hagyományos módon ökumenikus istentisztelet zárja, amelyen a fesztivál művészei is részt vesznek. Szolgálattevő lelkészek: Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel, Fekete Károly református püspök, Laborczi Géza evangélikus lelkész

A fesztivál házigazdái: Rátóti Zoltán és Gryllus Dániel

További információk itt.

      Július 8.

• 17 óra           Romungro

• 18 óra           Takáts Eszter (duó)               

• 19 óra           Zalaegerszegi Szimfonikusok és a Kaláka műsora

• 20:15            A szakralitás misztériuma – kiállítás megnyitó a Pajtában

• 20:30            Csík zenekar

• 22 óra           Bartók és a parasztzene

                        Közreműködik: Bognár Szilvia, Szokolay Dongó Balázs, Tóth László

      Július 9.

• 15:30             Neil Young Sétány

• 16:30            Petruska

• 17:30            Kaláka

• 18: 45           Ég és Föld között- kiállítás megnyitó Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel fotóiból

• 19:00            B4 - Bolyki Balázs és fiai

• 20:15            Aranyosra festem – kiállítás megnyitó

• 20:30            Aranyosra festem – Halmos Béla 75

                        Közreműködik: Jantyik Csaba, Jantyik Zsolt, Szalonna és bandája, Gryllus Dániel

• 22:00            PASO

      Július 10.

• 10:30            MH Légierő Zenekar

• 11 óra           Ökumenikus Istentisztelet három felekezet lelkészének, a fesztivál művészeinek közreműködésével. Szolgálattevő lelkészek: Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel, Fekete Károly református püspök, Laborczi Géza evangélikus lelkész      

• 14:00            „Hit és művészet” - Isten kérdése a teológiában, a zenében, és az irodalomban.

Fórumbeszélgetés arról, hogy a résztvevők hogyan élik meg teológusként, zenészként, irodalmárként a hit és a művészet kapcsolatát. Erősíti vagy gyengíti a személyiség fejlődését, a koherens világkép kialakulását az, ha valaki képzett zenész, irodalmár és teológus? Résztvevők: dr. Fekete Károly református püspök, orgonista, Korzenszky Richárd emeritus perjel, irodalmár, Gryllus Dániel zenész. A beszélgetés vezeti: Laborczi Géza evangélikus lelkész

Hirdetés