Klasszik Lasszó: Magyar szakítós

Július 12-én a Várkert Bazár Szárazárok színpadán.

Létrejötte egy véletlennek köszönhető: Czinki Ferenc író, a Blahalouisiana zenekar kiváló zenészeivel (Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Pénzes Máté) kiegészülve egy műsorába meghívta vendégnek Kemény Zsófi költőt és Vitáris Ivánt, akit az Ivan & The Parazolból ismerhet a közönség. Később csatlakozott hozzájuk Sárkány Bertalan ütőshangszerekkel a Mary Popkids zenekarból, végül pedig BenkŐ Dávid a PASO-ból. Ebből jött létre az alkalmi alkotócsoport, ami idén új, Magyar Szakítós című műsorával szerepel fesztiválokon, klubokban, színházakban.

„És három év. Annyi ideig voltunk együtt a lánnyal. Három év ment a levesbe, vagy a kukába, esetleg beszáradt zacskós leves a kukába. Az meg a komposztba. Vagy nem tudom. Nem vagyok zöld. Csak próbálom. Nem, inkább csak próbálok úgy csinálni, mintha próbálnám. Amióta elment, nem gyűjtöm a szelektívet.”(Czinki Ferenc)

„Kit érdekel mikor van vége? De kezdődjön már el!

Nekem csak két dologgal van bajom: a megöregedéssel, a szerelemmel, a szerelem hiányával, a szabadsággal, az élettel és az élet kihasználatlanul maradásával. Jaj, ez még csak egy. Akkor a magánnyal is.”(Kemény Zsófi)

Közreműködők

Szereplők: Kemény Zsófi, Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Sárkány Bertalan, Benkő Dávid, Czinki Ferenc

Esőhelyszín: Rendezvényterem

További információ itt.