51 sportolónk indul a Szervátültetettek és Művesekezeltek XI. Európa-bajnokságán

„Ők az egyik legszebb magyar sportcsapat”

Az augusztus 21. és 28. között Oxfordban zajló Európa-bajnokságon nyolc máj-, négy szív-, egy tüdő-, harmincegy vese- és öt csontvelőtranszplantált, valamint két művesekezelt magyar versenyző vesz részt. Tizenkét sportágban (asztalitenisz, atlétika, bowling, darts, kerékpár, petanque, squash, tenisz, röplabda, tollaslabda, úszás, virtuális triatlon) mérik össze felkészültségüket a kontinens legjobbjaival. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke Facebook-bejegyzésében az egyik legszebb magyar sportcsapatnak nevezte őket. A sportolók augusztus 20-án utaznak Oxfordba.

„A verseny azért is nagy öröm számunkra, mert a pandémai miatt 2020 márciusától a szervátültetettek valamennyi nemzetközi versenyét törtölték, így azóta ez lesz az első megméretés” – mondta el Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, a csapat vezetője, akit 2020-ban az Év Fogyatékos Sportolójának választottak. „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, de soha ne felejtsük, hogy mi kaptunk még egy esélyt az életben való részvételre is” – fogalmazott az indulás előtti csapatgyűlésen, amelyen részt vett Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke is.

A szervátültetett és művesekezelt sportolók a kezdetek óta elindulnak az Európa-bajnokságokon, és a győzelmek sem maradtak el: 2001 óta az élvonalban szerepelnek, legtöbbször az első helyen végeztek a nemzetek összesített pontversenyében.

A versenyzők idén is nagy elszántsággal készültek fel a viadalra – hangsúlyozta Horváth Gábor, aki 2005 óta a teniszválogatott edzője. „Büszke vagyok arra, hogy mind a világ-, mind az Európa-bajnokságokon már az összes színű érmet sikerült begyűjtenünk.” Ehhez Székely Gabriella röplabdaedző hozzátette: 1999 óta dolgozik a csapattal, amely fantasztikus teljesítményről tett tanúbizonyságot: eddig háromszor nyertek világbajnokságot. „Rajta leszünk, hogy Oxfordban is megszerezzünk egy dobogós helyezést.”

Bizonyított tény, hogy a transzplantáltak életkilátását, a beültetett szerv élettartamát a rendszeres fizikai aktivitás pozitívan befolyásolja – hívta fel a figyelmet a mozgás fontosságára Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének stratégiai és orvos igazgatója. „A nemzetközi versenyek nagyszerű például szolgálnak, mert megmutatják a közösségünknek, milyen kiváló teljesítményekre képesek a szervátültetettek sportolók is, akik egyben ösztönző példaképeik is lehetnek. Azt külön kiemelte, hogy a rendszeres testmozgás mindenki számára kulcsfontosságú az egészség megőrzésében.

Fotón az Európa-bajnokságra utazó magyar szervátültetett sportolók az indulás előtti csapatgyűlésen, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével.