Jazz három napon át

Öt koncerttel várja a közönséget a Müpa nyárvégi fesztiválja, a JazzTime.

Hot Jazz Band, Echoes of Ellington, Kozma Orsi és a közelmúlt hazai felfedezettjei: többféle stílusból és kivételes zenei ínyencségekből csemegézhet a közönség a Müpa tavaly megújult, augusztus 26-ától 28-áig látható évadkezdő fesztiválján. Idén a régi magyar slágerektől Duke Ellington zenei örökségén át a Barbra Streisand életművének legizgalmasabb darabjait felvonultató estig minden érdeklődő megtalálhatja a számára kedves programot.

A háromnapos fesztiválon nemcsak a hangulat, hanem – ahogyan azt a visszatérő jazzkedvelő közönség már megszokhatta – szokás szerint a felhozatal is parádés, a nyitóesten mindjárt a kifejezetten erre az alkalomra életre hívott Echoes of Ellington című produkció várja a nézőket a Fesztivál Színházban. A nyolctagú formációban a műfaj avatott képviselői egyesítik erejüket, a német, holland, angol és magyar művészek pedig nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy Duke Ellington örök érvényű munkásságából adjanak bőséges ízelítőt. Múzeumi atmoszférától vagy poros nosztalgiától azonban nem kell tartani, a jazztörténet egyik legnagyobb zeneszerző-zongoristájának művei ugyanis Frank Roberscheuten üde, magával ragadó hangszerelésében lesznek hallhatóak.  

A második napon a Müpa kültéri színpadán ismerős arcok, a 2022-es Jazz Showcase-en már bemutatkozó, a szakmai, illetve a közönségdíjat bezsebelő együttesek, azaz a Reggie Jonas Jr. Trió és a Bangó Adrienne Quartet (lásd fotó) lépnek fel, az estét pedig a 35. születésnapját két éve betöltő Hot Jazz Band zárja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Utóbbi esemény hatalmas „haccacárénak” ígérkezik, a Kossuth-díjas együttes vendégszólisták és -zenekarok egész sorával pótolja be a világjárvány miatt elmaradt jeles jubileumot. Itt lesz mások mellett Illényi Katica, Európa egyetlen bendzsózenekara, a Hungarian Banjo Kings, de társaival színpadra lép Bóbis László sztepptáncvilágbajnok és Janicsek Gábor szvingtáncvilágbajnok is.

A zárónapon Kozma Orsi Barbra Streisand! – és én? című estjén a káprázatos előadói képességekkel megáldott, több műfajban maradandót alkotó énekesnő legnagyobb slágerei, korai, kevésbé ismert dalai és legendás duettjei hangzanak el – utóbbiak Szabó Kimmel Tamás vendégszereplésével. A koncert gazdag hangzásvilágát Kozma Orsi saját zenekara mellett a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar garantálja. 

A fesztivál házigazdája idén is Szalóky Béla lesz, aki ráadásul pénteken harsonázni is fog az Echoes of Ellington produkcióban.

A JazzTime fesztivál részletes programja itt.

Hirdetés