A tanítványok – zenés est Darvas Ferenccel

Vendég: Darvas Benedek és Darvas Kristóf.

Darvas Ferenc zongorista, számos színpadi mű és filmalkotás zeneszerzője ad zenés estet A tanítványok címmel az Uránia Nemzeti Filmszínházban szeptember 3-án, szombaton. A művész vendége két fia, Darvas Benedek és Darvas Kristóf lesz. A műsor első felében zenés, filmes beszélgetés, múltidézés hallható a három Darvas részvételével, majd rövid szünet után a közönség Bereményi Géza A tanítványok című, 1985-ben készült filmjét nézheti meg, amelynek zenéjét Darvas Ferenc komponálta.

Darvas Ferenc több mint százötven színpadi mű, továbbá mintegy harminc mozifilm, számos tévéfilm, tévésorozat, dokumentum- és rövidfilm zenéjének alkotója, némafilmek avatott zenei kísérője. Ő szerezte a muzsikát többek közt Bereményi Géza első három filmjéhez (A tanítványok, Eldorádó, A turné), Deák Krisztina több munkájához (Miskolci boniésklájd, Eszterkönyv), Gödrös Frigyes (Da Capo, Priváthorváth és Wolframbarát), Gyarmathy Lívia (Szökés), Hajdú Szabolcs (Tamara, Fehér tenyér), Jeles András (Álombrigád), Kabay Barna (Európa messze van), Koltai Róbert (Ámbár tanár úr), Molnár György (A rossz orvos, Vörös vurstli),  Erdélyi János és Zsigmond Dezső (Az asszony), Pajer Róbert (Bukfenc, Ördög vigye) és Sőth Sándor (A szárnyas ügynök, A nagy postarablás) mozidarabjaihoz. Gyakran játszik egyedi vetítéseken aláfestő zenét némafilmekhez – például az Urániában, ahol jó néhány emlékezetes fellépése volt. Sugár Pál, Garas Márton, Fejős Pál, Lajthay Károly, Góth Sándor és mások mozgóképalkotásait kísérte a filmek korához illő improvizációival, hitelesen idézve meg a mozinak azt a feledhetetlen korszakát, amikor a vetítések alatt élő zene szólt, és a muzsika a film legfőbb támasza volt. Nagy sikert arattak az Uránia kávézóban Oravetz Máriával duettben adott kamarakoncertjei is az ötvenes-hatvanas évek sanzonjaiból. Várady Szabolcs szövegeire írt színházi és filmes szerzeményeiből idén tavasszal jelent meg Te vagy a legjobb ötletem című válogatáslemeze, ahol olyanok éneklik dalait, mint Törőcsik Mari, Lázár Kati, Csákányi Eszter vagy Mácsai Pál.

Darvas Ferenc a színpad és a film világa iránti vonzódását édesapjától, Darvas Szilárdtól, a negyvenes, ötvenes évek népszerű konferansziéjától, író-humoristájáról kapta örökségül. Valahogy úgy, ahogy ő is továbbadta a maga művészetét, a zene szeretetét és művelését fiainak, Benedeknek és Kristófnak. Ezen az estén két fia is itt lesz vele az Uránia dísztermében, ahol egy filmbejátszásokkal és muzsikával tarkított színpadi est keretében filmzenéről, némafilmről és slágerekről is mesél a közönségnek. A tanítványok című film és annak zenéje különös figyelmet kap az este folyamán; a program első felében anekdoták és improvizációk hozzák közel hozzánk Bereményi Géza 1985-ös, mára klasszikussá vált alkotását, majd a második részben megtekinthetjük a filmet is.

Darvas Benedek és Darvas Kristóf édesapjukhoz hasonlóan számos színházi előadás és film zeneszerzői, közreműködői.

2022. szeptember 3., szombat 18:30, Uránia Nemzeti Filmszínház

A belépőjegy ára 2000 Ft, amely mind a zenés beszélgetésre, mind a filmvetítésre érvényes.

Az est a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Film-Zene-Teremtés című filmzenei sorozat részeként valósul meg.