Megnyitott a 22. ARC Kiállítás

Világ buborékjai egyesüljetek!

A 22. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye. A tárlat egy hónapon keresztül, szeptember 9-től október 9-ig az újbudai Bikás parkban lesz megtekinthető éjjel-nappal. Idén sem egyetlen ember gondolatai vezették a kiállítás képeinek kiválasztását. A több, mint 800 pályamunka sorsáról 18 szakemberből álló zsűri döntött. Az idei zsűri teljes névsora  a magazinban olvaható.

A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokért járó díjak 2022. szeptember 9-én, a sajtónyilvános díjátadón kerültek átadásra.

A legjobb alkotásnak járó díjat Hamvas Bella, "Sötét van" című alkotása kapta. Második helyezett Csóti Rebeka, "Élünk, mint hal a vízben" című képe lett. Harmadik helyezést ért el Szegfű Liliána, "Boldog pedagógusok napját" című munkájával. A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Kékesi Dóra, Balogh Bianka, Bódi Zsófia, Dózsa Ivett, Égner Enikő, Herczeg Lilla, Tóth Blanka, "...már a spájzban vannak" című műve kapta.

Budapest különdíját Pétery Dorottya, "Az év színe 2040" című alkotása kapta, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki Budapest szempontjából a legfigyelemreméltóbb megoldást alkalmazta.

Újbuda különdíját szintén Pétery Dorottya, "Az év színe 2040" című pályaműve kapta, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki fontos társadalmi kérdésre progresszív módon reflektál és cselekvésre ösztönöz.

Újbuda kultúráért felelős alpolgármestere, Barabás Richárd különdíját Révész Pál és molga, "Metszet" című pályaműve kapta.

A Hammer Agency különdíját Szücs János,” Át a hídon” című pályamunkája nyerte el, melyet a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélt oda, aki marketing szempontból világszínvonalú megoldást nyújtott.

A díjazottak sora itt nem ér véget, hiszen a közönségdíjért még megküzdenek a pályaművek. A szervezők arra bíztatják a kiállítás látogatóit, hogy fedezzék fel az idei tárlatot, keressék meg kedvenc alkotásaikat és szavazzanak rájuk a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán 2022. október 9-ig! A közönségdíjazott alkotást 2022. októberében teszik majd nyilvánossá.

Az alkotói szabadság jegyében a felkínált témán kívül más ötlettel, témával is szabadon lehetett pályázni idén is.

CIVILARC

Idén CIVILARC - Mi közöm hozzá? címmel a szolidaritás témáját is kiemeli az ARC egy alpályázat keretében. A Civilizáció koalícióval ezért közösen arra kértek civil szervezeteket, hogy mutassák meg a kiállítás látogatóinak, civilként mit jelent számukra a szolidaritás. A pályázaton való részvétel a Civilizáció koalíció tagszervezetei, valamint más bejegyzett civil szervezetek és informális szerveződések (közösségek, kezdeményezések, mozgalmak, civil társaságok) számára egyaránt nyitott volt.

 Alább egy részlet a pályázati kiírásból:

"... Sokan azt gondolják a szolidaritásról, hogy az valamiféle emberi kötelesség, mégis gyakran elmulasztjuk. Sokszor félünk kiállni bajba került embertársaink mellett, hiszen ezzel magunk is kockázatot vállalunk. Rossz emberek lennénk, vagy csak önérdekkövetők? Vagy egyszerűen figyelmetlenek vagyunk? És milyen az, amikor rájövünk, jót tenni valójában nagyon jó!?

Civilek ezrei számára a szolidaritás örömforrás, erőforrás, szeretetforrás. Ha valakik, ők meg tudják mutatni az embereknek, hogy a szolidaritás annak is jó, aki szolidáris! Azt még érezzük, miért jó annak, akivel mi magunk szolidárisak vagyunk, és segítséget nyújtunk neki. Az azonban mintha nem lenne egyértelmű, hogy nekünk, a közösségünknek, a társadalomnak miért van szüksége arra, hogy kiálljunk másokért.

Mi változik, ha ott vagyunk egymásnak?

Ötleteljetek és meséljétek el nekünk és a kiállítás látogatóinak, civilként mit jelent számotokra a szolidaritás! Létezik egyáltalán? Hogyan jelenik meg a munkátokban? Nektek miért fontos? És milyen érzés átélni? Mutassátok meg! A beérkezett pályaművek közül a zsűri végül négy pályaművet választott ki és így a kiállításon az Amnesty International Magyarország, az Emberség Erejével Alapítvány, a Levegő Munkacsoport és az Utcáról Lakásba Egyesület alkotásai lesznek láthatóak. A kiállítással kapcsolatos minden információ megtalálható a facebook, valamint a weboldalakon.

Az ARC kiállítás támogatása

Ebben az évben is mindent megtett partnereivel az ARC azért, hogy teret kapjanak az életünkről szóló, igazságkereső alkotások. Szolgáltatással, termékkel most még több partner és támogató segítette az esemény megvalósítását, azonban a jelenlegi viszonyok között számos be nem tervezett kiadással szembesülnek a szervezők. Ezért arra kérik a kiállítás kedvelőit, legyenek ARCOSTÁRSAK és támogassák az ügyüket akár egy virtuális belépőjegy árával! (honlapjuk "TÁMOGASD AZ ARCOT!" menüpontja segítségével)

ARCOSTÁRSAINK

Az ARC onlájn pályázati rendszerét idén is az EContest biztosítja. Közreműködő további ARCOSTÁRSAK: ÚJBUDA, BUDAPEST, HVG, DELL, Funzine, Kreatív, Media1, Média11, Civilizáció, Randivonal, Sziget, Oázis Computer, Wacom, Samsung, Mandala Jógastúdiók, Merida, Medence Csoport, Blup!, Godot Galéria, A mű, BMC, Bortársaság, Líra, Szoftver.hu, Maacraft, Club Mate, Budapest Park, PDH, Relatív Reklámügynökség, Twist Communication, Hammer Agency, YAMA, Jónás Craft Beer & Food, Sasplant, Sütipont, Zhao Zhou, Honest Toil, A38, Radnóti Színház, Vince Kiadó, avokádóim, ne pazarolj és többen mások.

ÚJBUDA ismét örömmel ad helyszínt Magyarország legnagyobb és leglátogatottabb köztéri tárlatának. Büszkék rá, hogy ismét a Bikás parkban fogadhatják a szólásszabadság, a kritikai gondolkodás és a kulturális sokszínűség legjelentősebb szabadtéri „kiállítóterét” és vizuális alkotásait. Az ARC Újbudán otthonra lelt, a főváros legnépesebb kerülete megkerülhetetlen része a Magyarország kulturális vérkeringésének. Látogassanak el hozzájuk, és győződjenek meg róla saját szemükkel is!

A szervezők arra kérik a kiállítás látogatóit, hogy érezzék jól magukat és ha gondolják mutassák meg saját buborékjukat a látogatók számára üresen hagyott felületen, szabadon, úgy, hogy a többiekére meg legyenek kíváncsiak!

Világ buborékjai egyesüljetek!

22. ARC közérzeti kiállítás

2022. szeptember 9. - október 9.

Budapest, XI. ker., Újbuda, Bikás park

ARC – a képtelenség és arctalanság ellen!