Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Izgalmas és letehetetlen slágerkönyvek, amelyek már a londoni és New York-i olvasóközönséget is meghódították.
Ezeket lapozzák a nagyvárosok metróin és a parkokban is, most pedig Magyarországot is meghódítják.
Bonnie Garmus első kötetes szerző, főállásban szövegíró és kreatív igazgató, dolgozott a technika, az orvostudomány és az oktatás területén is. Első regénye, a Minden kémia szinte a megjelenése pillanatában ikonikussá vált, vezeti az eladási listákat és mindenki odavan főszereplőjéért, Elizabeth Zottért. „Ahogy a Vezércselből Beth Harmon, úgy nyűgözött le Elizabeth Zott is az intellektusával, őszinteségével és ellentmondást nem tűrő egyéniségével. Ez a történet azoknak az okos lányoknak szól, akik nem hajlandók ostobának tettetni magukat” – így ajánlja a regényt Rachel Yorder írónő. És valóban, a tudósból tévésztárrá váló Elizabeth arra bátorítja a nőket, hogy igenis borítsák fel a status quót. Nem csoda, hogy a legnagyobb filmforgalmazók már most sorban állnak a könyv megfilmesítésének jogáért.
Aki Bridgetonékat szereti, egyszerűen odalesz a Hozományvadász hölgyek kézikönyvéért. Sophie Irwin, szintén első kötetes szerző regényét már magyar megjelenése előtt felfedezték maguknak a hazai bloggerek, most pedig a fordítást mindenki a kezébe veheti. A már több mint harminc országban megjelent regény főhősének, Kitty Talbotnek mihamarabb pénzre van szüksége – pontosabban egy vagyonos férjre. Az apja tekintélyes adósságot hagyott maga után, és a lánynak mindössze három hónapja maradt, hogy megmentse a családját az anyagi csődtől. Kitty soha nem riadt vissza a kihívásoktól, így ebben a szorult helyzetben is feltalálja magát: összecsomagol, és elindul egész Anglia legkíméletlenebb hadszíntere, a londoni bálok világa felé.
A Central Kiadó által gondozott könyvek sorában Stefanie London A tacskó Pradát visel című regénye nem csak a címében rokon a világhírű regénnyel, melyből népszerű filmadaptáció is készült. A regény húgát egyedül nevelő főhőse egy csúfos social media gikszer után kutyacsőszként próbálja megkeresni a napi betevőt és a kamaszlány balettkurzusainak árát, a felügyeletre váró tacsi pedig személyiségben kísérteties rokona az Anna Wintour ihlette Miranda Priestlynek. Amikor már egy hete hurcolja kutyajátszóházba, állatmédiumhoz, meg még ki tudja, hova, kezdi gyanítani, hogy a tacskó inkább ugat, mint harap – és ez a gazdájára, Theo Garrisonra is igaz. A férfi mizantróp, megközelíthetetlen és átkozottul jóképű... Mindhárom regény a Central Könyvek gondozásában jelent meg.
És egy ráadás: a világhírű író és gondolkodó, Yuval Noah Harari, a Sapiens című bestseller szerzőjének legújabb kötete a kiskamasz olvasókat vezeti be az emberiség őstörténetébe. A Világ urai – Így hódítottuk meg a Földet című könyv nyelvezetének és a részletgazdag képeknek köszönhetően úgy élhetik az ifjú olvasók a történelmet, ahogyan eddig soha. Ahogy a fülszöveg is mondja, mi, emberek nem vagyunk olyan erősek, mint az oroszlánok, nem úszunk olyan jól, mint a delfinek, szárnyunk pedig egyáltalán nincsen. Akkor mégis hogyan hódítottuk meg a földet? Hát úgy, hogy van egy szuperképességünk: a történetmesélés. Magyarországon a Lampion Könyvek gondozásban jelent meg.