Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
New York szívébe is eljutott Polgár Judit idei Világsakkfesztiválja.
Mindenkit vár idén is a Polgár Judit által szervezett eddigi legnemzetközibb Világsakkfesztivál október 8.-án Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában – ahol a lányok uralják majd a sakktáblát. Ezen a héten ráadásul Polgár Judit egyik híres partijából vett sakkfeladvánnyal találkozhatnak a New York-i járókelők a Time Square egyik óriásképernyőjén. 2022-t a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a nők évének nyilvánította, így nem is volt kérdés, hogy az idei fesztivál fő témája a nők a sakkban, nők a tudományban lesz.
“Egész életemet végigkíséri az a kérdés, hogy nőként hogyan lehet érvényesülni egy férfiak által dominált világban. Kutatásokkal igazolt tény, hogy sokkal kevesebb nő tevékenykedik tudományos területen, engem pedig évek óta foglalkoztat, hogy mit tudunk tenni szülőként annak érdekében, hogy ne korlátozzuk a lányokat a szabad gondolkodásban, a tehetségük kibontakoztatásában, ha szeretnének komolyabban sakkozni vagy tudományos pályára lépni. Gyakorlati megoldásokat és inspiráló női történeteket hozunk az anyukáknak és az apukáknak az idei fesztiválra” – mondta Polgár Judit, a sakktörténet legjobb női játékosa, a fesztivál alapítója.
Vajon jobb hely lenne a világ, ha több nő dolgozna a természettudományokban? Vajon mennyire hatásos, ha a lányok külön tanulnak a fiúktól, ami sok angol és kínai iskolában bevett gyakorlat? – teszi fel októberben a kérdéseket Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató és Rita Atkins matematikus, nemzetközi sakkmester. A válaszokat pedig otthonról nézve online és a helyszínen is megtudhatjuk.
Bár szellemi képességek terén nem különböznek a nők a férfiaktól, a sakkban ma is van női kategória, és kevés nő indul a férfiakkal közös nyílt szekcióban. Ezt a témát járja körbe David Smerdon ausztrál egyetemi professzor, sakknagymester, azt boncolgatva, hogyan lehet a nők arányát és eredményességét növelni a játékban.
Igaz, hogy a szülők jelentős szerepet játszhatnak abban, hogy segítenek gyermekeik pályaválasztásában, de a cégeknek és a döntéshozóknak is nagy szerepük van abban, hogy a megfelelő kezdeményezésekkel ösztönözzék a tudományos pályákra készülő fiatalokat. Ennek elősegítésére összefogott a NATE (Nők a Tudományban Egyesület) és a fesztivál főtámogatója, a Morgan Stanley, létrehozta a SMARTIZ programot, amely a lányok természettudományos, informatikai és műszaki területeken való elhelyezkedését támogatja egy középiskolás lányoknak szóló, egész tanéven átívelő matematikai és programozó foglalkozássorozat révén.
A fesztiválon Balázsy Panna műsorvezető beszélget a programban résztvevő lányokkal és szüleikkel, valamint Dr. Balázsi Katalinnal, az egyesület vezetőjével, többek közt arról, hogy milyen lehetőségei vannak egy lánynak, ha például űrkutató, fizikus vagy mérnök szeretne lenni.
"Büszkék vagyunk rá, hogy negyedik éve támogathatjuk a Világsakkfesztivált. Különösen közel áll szívükhöz az idei tematika, hiszen a Morgan Stanley is számos kezdeményezéssel dolgozik azon, hogy nőjön a STEM területeket választó nők aránya – ilyen többek között a Smartiz matematikai és programozó foglalkozássorozat középiskolás lányok részére vagy az Európai Lányok Matematikai Olimpiáján induló magyar csapat támogatása – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. – A sakk szerves része az életünknek, számos amatőr játékos és aktív versenyző van munkatársaink között. A pénzintézet egyik vezető technológiai és elemző központjaként fontosak a munkánkban a sakk révén fejleszthető készségek. Amióta együtt dolgozunk Polgár Judittal, kilőtt belső sakkbajnokságunk népszerűsége is: idén már 31 irodából 640 játékos méreti meg magát a tornán, amelynek döntőjét a Fesztivál előestéjén rendezzük. Az idei fesztivál alkalmából a Morgan Stanley egy izgalmas sakkfeladványt vetít ki globális főhadiszállása előtt a New York-i Times Square-en található multimédiás óriáskivetítőjén.”
Exkluzív miniolimpiával is készülnek az idei világsakkfesztiválra
2024-ben Budapest ad otthont a sakkolimpiának, ezt az eseményt idézi meg négy kétfős csapat “hand and brain” meccse. A játék lényege, hogy a párok egyik tagja kiválasztja a bábut, de a másik lép vele. A játékosok között találjuk Polgár Zsófiát és szintén sakkmester férjét, Gaál Zsóka sakkolimpikont és edzőjét, valamint Anish Girit, a világranglista 7. helyezettjét.
A gyermekek jövője a mi kezünkben van
Georgiában 2022 szeptemberétől a sakk kötelező tantárgy az általános iskola első osztályát kezdő tanulók számára. Nem véletlen, hogy a Világsakkfesztivál idei “Sakk az oktatásban” nemzetközi konferenciájának fővédnöke Georgia oktatási és tudományos minisztere, Dr. Mikhail Chkhenkeli, aki mellett több nemzetközi szaktekintély érkezik a világ minden tájáról Budapestre, hogy bemutassák: nem az a kérdés, hogy a sakknak kulcsszerepe van a jövő generációinak oktatásában, hanem az, hogy melyik programot vezessék be az egyes országok intézményeiben.
Az egyenlő hozzáállással és bátorítással a Polgár család bebizonyította, hogy a férfiak uralta területeken is lehetséges a lányokat úgy nevelni, hogy megállják a helyüket az élet sakktábláján, és sikeresek legyenek. Sorsdöntő, kiben mennyire hisznek, és kinek milyen hátteret biztosítanak a kibontakozásra. A szervezők az online előadások és beszélgetések mellett interaktív gyermek- és családi programokkal várják a helyszínre látogatókat.
A 2022-es Világsakkfesztivál részletes programterve IDE kattintva elérhető.
(a mellékelt fotón Fogarasi Norbert, Gaál Zsóka, Juhász Ármin és Polgár Judit)