Rose Tremain: Lily: a bosszú meséje

A Gustav-szonáta, a Zene és csend és A kegyelem szigetei című díjnyertes regények szerzőjének legújabb alkotása.

Lilyt csecsemőként anyja elhagyja, és zsákvászonba csomagolva a Victoria park egyik kapujába teszi a véletlenre bízva a sorsát. A kislányra az essexi mocsarakból időnként Londonba tévedő farkasok találnak rá, ám a helyzet nem Romulus és Remus vagy Maugli kedves történetéhez hasonlatos. Az egyik farkas fogával megmarja Lily lábát, aki onnantól kezdve kilencujjú. A vér szagára a falka felüvölt, Lily pedig felsír. A farkasok vonyítását hallva egy rendőr megmenti a gyermeket az állatoktól, majd zuhogó esőben gyalogolva, szinte már lázasan egy árvaházba ér vele. Amikor a Sam Trench nevezetű rendőr két hét múlva visszamegy, hogy megtudakolja, hogy van a gyermek, közlik vele, hogy már nevelőszülőkhöz került.

Lily ezután a Varjútanya nevű helyen nevelkedik a suffolki erdőktől nem messze, egy porlepte, bogáncspihés univerzumban. Nellie nevű anyját, Perkin nevű apját imádja, mint ahogy testvéreit, Árnyék nevű kutyájukat, és a mindig sárgarépa-leheletű lovukat is. Igaz, hamar földművessé kell válnia, és kétkezi munkát végeznie, de Nellie szeretete, ölelései, éneklése, az, hogy megtanítja varrni, és a nehéz körülmények ellenére is mindig dédelgeti, puhasággal béleli ki a kislány tanyabeli napjait.

      „Így aztán aki egyszer megérkezett a Varjútanyára, annak nem volt kedve elmenni onnan. A tanya elrejtette az ember gondolatai elől a kinti világ mérhetetlenségét. Eszébe se jutott senkinek, hogy alig hetven mérföldre onnan létezhet egy olyan város, mint London, ahol a kisgyerekeket kéményseprésre vagy szövőgépek melletti robotra kényszerítik, meg arra, hogy lerágott csontokon éljenek, és négyen-öten aludjanak egy ágyban.” (Idézet a kötetből)

De mi van, ha egy embernek csak pár évnyi boldogság jut az életéből? Lilyt hiába szerette meg annyira nevelőanyja és nevelőapja is, de a törvény kötelezi rá őket, hogy vigyék vissza Londonba az árvaházba, akiktől csak „kölcsönbe” kapták a gyermeket. A nevelőszülőktől visszakerült lelenceknek pedig hamar szembesülniük kell azzal a kegyetlenséggel, mely szöges ellentétben áll korábbi, szeretetben töltött éveikkel. Lily pedig bosszút áll ezért.

      „Azt senki se mondta meg a lelencnek, hogy hatéves korában visszaküldik Londonba, Thomas Coram nagyszerű intézményébe. Senki sem figyelmeztette, mennyire megverik majd, amiért Nellie Buck után sír, és amiért egyszer kísérletet tesz, hogy megszökjön az otthonból, és visszataláljon a Varjútanyára.” (Idézet a kötetből)

Vajon létezik Lily számára újabb esély a boldogságra, amikor később találkozik az őt megmentő rendőrrel, vagy kamaszkori bűntette örökre megpecsételi a sorsát?

Az időben folyamatosan ugráló történet nem követ szigorú linearitást, hanem úgy tölti ki a réseket, mint a hímzés, mellyel annak idején névadó patrónusát, Lady Mortimert lepte meg a kislány: a fonalat követve, de bizonyos részeket mélyebb tűszúrásokkal, sűrűbb szövéssel emelve ki, bizonyos részekhez pedig lazább öltésekkel visszaugorva.

A regény a szerzőre jellemző finom, mégis szókimondó empátiával követi végig Lily sorsát, éppoly érzékenységgel a hirtelen felnőni kénytelen gyermekek iránt, mint annak idején A Gustav-szonátában. Rose Tremain soha nem hagyja cserben olvasóit, mindig magas színvonalon ír, és annyira élénken, hogy a képek teljes technicolor színben pompáznak az oldalakon, szinte halljuk a hangokat, beszívjuk az illatokat, vagy összerándulunk és zihálunk az árvaház borzalmas élményeitől. De szerencsére a történetben mindig a megfelelő pillanatban sejlik fel az írónő gyengéd humora és mérhetetlenül erős életszeretete.

„1850-ben egy fiatal rendőr egy londoni parkban talál egy csecsemőt. Lily Mortimer árvaházban cseperedik, aztán vidékre kerül, nevelőszülőkhöz. Gyermekkorát Suffolkban tölti. Amikor dolgozni kezd, Belle Prettywood londoni parókaszalonjában talál munkát. Látszólag minden rendben, de Lily mindeközben borzasztó titkot őriz. Sam Trench, az egykori fiatal rendőr nem veszíti szem elől a fiatal nőt, akit annak idején, csecsemőkorában megmentett. Amikor viszontlátják egymást, azonnal kölcsönös vonzalmat éreznek – Lily biztos abban, hogy Samnél megtalálja boldogságát. De lehetséges, hogy éppen ő fogja leleplezni a bűnt, amit a lány elkövetett? Ő fogja elhozni Lily számára a halálos ítéletet?” (Fülszöveg)

Rose Tremain (1943-) Whitbread-, Orange-, Dylan Thomas-, Femina Étranger-, James Tait Black- és Giles Cooper-díjas angol író, Norfolkban él férjével, ez a tizenötödik regénye, mely 2020. szeptemberben jelent meg angolul. A 21. Század Kiadónál olvasható művei még: A Gustav-szonáta, Zene és csend, A kegyelem szigetei és a Hazafelé. A Gustav-szonátát Szűr-Szabó Katalin, a Zene és csendet és a Hazafelét Kada Júlia, A kegyelem szigeteit Pap Vera-Ágnes fordította. A tavaly lovaggá ütött Rose Tremain könyvei harminc országban jelennek meg.

Rose Tremain: Lily: a bosszú meséje

Megjelenés: február (21. Század Kiadó)

Fordító: Kada Júlia

Keménykötés, védőborító, 416 oldal

Hirdetés