Így segítik az iskolák a fiatalok környezettudatosságát

A gyerekeknek kulcsszerepe van a környezetünk megóvásában.

Nemcsak azért, mert ők lesznek az a generáció, akiknél az eddigi szennyezések hatásai látványosan jelentkezni fognak, hanem mert aktívak, bevonhatók a környezetvédelmi programokba. Ezt pedig az iskolák is felismerték, és számos kezdeményezéssel erősítik a tanulók környezetvédelmi elkötelezettségét – derül ki a K&H kutatásából. A természet megóvásának fontossága nemcsak a tanórákon kerül elő, de a tanulók által kezdeményezett programokkal is terelik a fiatalokat a fenntarthatóság irányába.

Az, hogy a gyerekek, a most felnövő generáció mit tud a bolygónk védelmének fontosságáról, mennyire ismerik a problémákat és a megoldási lehetőségeket, nagyban meghatározhatja, hogy a jövőben mennyire lesz élhető a környezetünk. Ebben a szülők példamutatásán kívül az oktatási intézményeknek is kiemelt szerepe van. A fenntartható fejlődést évek óra fókuszba helyező K&H arról kérdezte a magyar általános iskolákat, hogy hogyan találkoznak  a gyerekek a környezetvédelem fontosságával. A kutatásban a K&H hűsítő ligetek programra pályázó intézményekből 53 vett részt, közülük 45 százalék ökoiskola.

A felmérés jól mutatja, hogy az iskolákban rendszeresen terítéken van a környezet védelme: legyen szó a természetet óvó törekvésekről, programokról, a tananyagról vagy épp a diákok saját ötleteiről.

a spórolás a természetet is védi

A top 3 környezetvédelmi törekvés az iskolákban:

•  szelektív szemétgyűjtés (87%)

•  áram-, papír és vízfelhasználás csökkentése (72%)

•  tömegközlekedés, kerékpár, roller és e-járművek használatának ösztönzése (53%)

Az intézmények közel fele megújuló energiát is használ, minden negyedik iskolában pedig helyi alapanyagokból készült étel kerül a diákok asztalára. A károsanyag kibocsátást ugyanakkor egyelőre csak minden ötödik iskola tudja csökkenteni. Több iskolában található használtolaj gyűjtő, illetve néhány udvaron már a komposztálás és iskolakert is megvalósul.

minden nap előkerül a téma

Az ember és természet harmóniájával a tanórákon is rendszeresen foglalkoznak. Legtöbbet környezetismeret és osztályfőnöki órán (85%) jön elő a téma, de földrajz (74%) és technika (72%) órán is előkerül a fenntartható fejlődés. Többen említették még a nyári táborokat, erdei iskolákat, szakköröket, fenntarthatósági témahetet, amikor a környezetvédelem van a központban. Az ökoiskolák minden tantárgynál előtérbe helyezik a témát.

a gyerekek szépítik és óvják környezetüket

A környezetvédelemmel kapcsolatos programok rendszeresek az iskolákban, ezek közül a legnépszerűbbek a virágok és növények ültetése az udvaron (91%), a madáretetés (87%) és a takarítási akciók az iskola közvetlen környezetében (83%). Az iskolák 68 százalékánál rendszeresen találhatók környezetvédelemmel kapcsolatos érdekességek, hírek a faliújságon, minden harmadik iskolában pedig gyakoriak a környezetvédelemmel kapcsolatos kiállítások. Az iskolák több mint fele a helyi civil szervezetekkel együtt is rendez a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos programokat. Az oktatási intézmények 30 százalékában pedig konyhakertet is gondoznak a gyerekek.

a diákok kezdeményezései is megvalósulnak

A felmérés alapján a diákok is részt vesznek a környezetvédelmi aktivitások kitalálásában: az intézmények csaknem felében (43%) a tanulók is kezdeményeznek, és a tanórákon meg is valósítják ezeket, 36 százalékuknál ezek a kezdeményezések tanórán kívül valósulnak meg, 8 százaléknál az iskolától függetlenül szerveződnek ezek a tevékenységek és csupán az iskolák 13%-nál nincs semmilyen diákok felől érkező ötlet.

fenntarthatóságra nevelés fákkal és cserjékkel

A K&H hűsítő ligetek kezdeményezés jóvoltából országszerte 100 köznevelési intézményben létesülnek kis parkok 555 fa és 1110 cserje elültetésével. A programba a diákokat is tevékenyen bevonják: a gyerekek részt vesznek a növények elültetésében, gondozásában, és testközelből is megtapasztalhatják, milyen jótékony hatásokkal rendelkezik egy lombos fa. A program az iskolák környezetvédelmi pedagógiai tanmenetébe is beépül, kiemelve, hogy milyen fontos a zöld felületek növelése a klímaváltozás elleni küzdelemben.