Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Páll Éva és zenekara olyan zenei anyagot állított össze most megjelent új lemezén, amely az egész család számára élvezhető.
A Míves Mesterségek úgy épül fel, hogy a legkisebbek is találkozzanak benne ismerős dolgokkal, a kicsit nagyobbak új ismereteket szerezhessenek, a felnőttek pedig jókat nevessenek. Az album kapható a Fonó weboldalán valamint elérhető a digitális zenelejátszókon.
„Történetünk a fonóházban kezdődik. A lányok és asszonyok fonják a fonalat a kenderből. A takács vásznat készít belőle, majd a szabó a kész anyagból ruhát varr. Ezután jöhet a lábbeli: a suszter és a csizmadia nem egy kaptafára készíti termékét, hanem gondosan a vevő lábára igazítja. Kalandozásunk a fazekasoknál folytatódik, és megtudhatjuk, hogy mi történik, ha eltörik, vagy kilyukad a fazék: szerencsére van, aki megcsinálja, mert a drótos faládájában benne vannak a szerszámok, kezében pedig a tudomány. A kovács lovat patkol Ferkónak, de törött tojást bizony kovács sem forraszt össze. A molnár felönti a búzát a garatra, onnan csurog le egyenesen a két malomkőre. Ezt aztán szitálja, rostálja a mester. Ha már van liszt, akkor a nótázós kedvű pékek sem maradhatnak ki a sorból, éjszaka készítik a friss kenyeret, kiflit, zsemlét, kalácsot.
Sütni bizony nem csak a pékek tudnak! A leányokat abban az időben már gyermekként megtanították a ház körüli teendőkre, hogy aztán amikor eladó sorba kerülnek, ne hozzanak szégyent a családra. A nagyobbak összejönnek, gyúrnak, dagasztanak, sütnek serényen, s a mulatságba azzal várják este a legényeket. A bálnak csak akkor van vége, mikor elfogynak a finomságok. Na de okosak ám ezek a lányok, mert annyi mindent vittek, hogy késő estig kitartott.”
1. Kenderfonás
2. Takács
3. Szabó
4. Suszter
5. Fazekas
6. Drótos
7. Kovács
8. Molnár
9. Pék
10. Süssünk Valamit!
11. Fonóban
Közreműködők:
Páll Éva: ének, hegedű
Bolgovics Gergő: ének, tánc
Kovács Márton: hegedű
Barcza Zsolt: cimbalom, harmonika
Kerékgyártó Gergely: brácsa, citera
Bartók József: nagybőgő, ütőgardon
Cserta Balázs: furulya, klarinét, szaxofon
Tóth Róza: ének
Tóth Ilka: ének
Zenei rendező: Salamon Beáta Hangmérnök: Dióssy Ákos
Szerkesztő: Páll Éva Borítóterv: mesegrafika.hu
Rajz: Mészáros Erzsébet
Nyomdai előkészítés: Kiss Dóra, Szilasi Marianne
A kiadvány az NKA Halmos Béla program támogatásával valósult meg.
Kiadja: Fonó Budai Zeneház