Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

Az Oscar-díjas Jean Dujardin főszereplésével!
A sikeres író, Pierre egész életében extrém élmények és féktelen partik során kereste önmagát. Mindig is a saját útját járta és a saját feltételei szerint alakította sorsát – azzal, akit ő választott, és úgy, ahogyan neki épp megfelelt. Amikor úgy érezte, valaki vagy valami veszélyezteti a szabadságát, egyszerűen továbblépett. Egy végzetes este azonban mindent megváltoztat az életében. Ittasan felmászik egy erkélyre, több emelet magasról lezuhan, és a baleset után kómába esik. Amikor magához tér, alig tud lábra állni. Bár a környezetében lévők óva intik, a tanácsuk ellenére úgy dönt, hogy nagy útra indul: Provence-tól egészen a Mont-Saint-Michel-szigetig gyalogol. Elfeledett ösvényeken, járatlan utakon vezet az útja Franciaország legbarátságtalanabb és legszebb vidékein át…
A valós eseményeken alapuló történet a természettel való kapcsolódásról, önmagunk megtalálásáról, az akaraterőről, a gyógyulásról és az újrakezdésről szól.
Rendező: Denis Imbert
Forgatókönyvíró: Sylvain Tesson bestsellere nyomán: Diastème, Denis Imbert
Producer: Clément Miserez, Matthieu Warter
Operatőr: Magali Silvestre de Sacy
Szereplők:
Jean Dujardin
Anny Duperey
Izïa Higelin
Joséphine Japy
16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Bemutató: 2023. május 18.
Forgalmazza a Cirko Film.