Jön az év legsportosabb napja: ismét százezrek mozdulnak meg a Kihívás Napján

Május utolsó szerdája hagyományosan az év legsportosabb napja!

A Kihívás Napján idén is közel egymillió ember mozdul meg országszerte különböző játékos sportprogramokon. Ezúttal négy kategóriában – település, tanintézmény, munkahely, közösség – lehet csatlakozni a május 31-i eseménysorozathoz, amit a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) koordinál. A résztvevők a jóleső mozgás mellett egyúttal a legsportosabbaknak járó címre is hajtanak a kategóriákban. Kihívásra fel!

A Kihívás Napja egy olyan több mint 30 éves, nemzetközi alapokon nyugvó hagyomány, ami továbbra is lázban tartja a mozgás szerelmeseit. Sőt, ezen napon a kevésbé aktívak is lendületet vehetnek a színes helyi sportprogramokon. Czene Attila, a MASPORT elnöke kihangsúlyozta: „Minden kategóriában hasonló a tét: ki tud több 15 perces aktivitást összegyűjteni a helyi programokon! A versengés azonban játékos és szimbolikus. Szeretnénk egy pozitív mozgásélményt nyújtani a részvevőknek, ami meghozhatja a kedvet a rendszeres sportoláshoz is!”

A Kihívás Napja eredetileg települések közti versengésről szólt, ezt a tradíciót megtartva városok, falvak és községek is összemérik erejüket május 31-én. A résztvevők 0:00-21:00 óra között gyűjthetik majd 15 perces aktivitásokat a Legsportosabb Település címért.

Idén rekordszámú, közel 300 munkahelyi csapat – többek között kis és nagykereskedelmi cégek, egészségügyi szervezetek, rendvédelmi szervek – csatlakozott a számukra meghirdetett speciális, egész májusban tartó kihíváshoz. Ők félidőben már több, mint 1,1 millió percnyi mozgás felett járnak. A munkahelyi felhívás idén a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével kötött együttműködésnek köszönhetően egy táplálkozási programmal is bővült. Így a csapatok négy héten keresztül táplálkozási ajánlásokat is kapnak, amelyek beillesztésével sokat tehetnek az egészségesebb életmód kialakításáért.

A tanintézmények sem tétlenek: bölcsődéstől a középiskolás korosztályig gyerekek, diákok, nevelők és pedagógusok is csatlakoznak a programhoz. Sőt, a benevezett tanintézmények az egyik kiemelt támogató jóvoltából a Kinder Joy of Moving kihívásba is becsatlakozhatnak.

Az esemény nagykövete Bánhegyi Adrienn, többszörös világ- és Európa-bajnok ugróköteles elmondta: „Mozogni nemcsak egészséges, hanem nagyon jóleső érzés is – ezt az üzenetet szeretnénk minél többeknek megmutatni. Mi Kőszegen közösségben, gyerekekkel együtt, vidám hangulatban készülünk a Kihívás Napja eseményre. Jó látni, hogy szerte az országban rengetegen várják már a nagy napot!”

További információ itt.