Új dalokkal, friss músorral érkezik Dan Patlansky

2023. június 2., péntek 20:00. Analog Music Hall, Budapest

Új dalokkal a tarsolyában érkezik a kiváló blues gitáros, aki immár ötödik alkalommal tér vissza fővárosunkba saját turnéival. A tavaszi klubszezon méltó zárása a blues gitározás dél-afrikai mesterével.

Első albuma közel 20 éve jelent meg, de igazából a 2014-es ’Dear Silence Thieves’ című lemezzel indult be nemzetközi karrierje. Azóta a szakmát és a blues-rock közönséget is sikerült meghódítania változatos dalaival és energikus élő fellépéseivel. Legutóbbi, tizedik albuma 2022. február 25-én jelent meg ‘Shelter Of Bones’ címmel, melynek felvételei három éven át, 2019 és 2021 között zajlottak. „A világjárvány lehetővé tette számomra, hogy időt szánjak rá, és alaposan átgondoljam, mit szeretnék, hogy a dalok legjobban átjöjjenek. A hangzásban és a dalszerzésben sok tekintetben megpróbáltam tartani a korábbi albumok irányát, amelyekről ismertté váltam, de határozottan tettem néhány kanyart útközben. Mindig is úgy tekintettem egy-egy lemezre, mint egy időkapszulára, amely megmutatja, hol tart egy művész az életének egy adott szakaszában. A ‘Shelter Of Bones’ pontosan reprezentálja azt, aki jelenleg zenészként vagyok, aki egy modern csavart ad annak, amit a legjobban szeret: a blues.”

A hazai közönség 2015 őszén - még Joe Satriani vendégeként - láthatta először, de azóta már négy alkalommal is fellépett fővárosunkban saját műsorával, így egyre többen ismerik meg különleges, blues és rock klasszikusokban gyökerező változatos dalait, bátor és előremutató gitárjátékát. Dan Patlansky élő műsorában szinte kivétel nélkül saját szerzemények szerepelnek, egy-egy ritka ’kalapemelést’ leszámítva olyan példaképek előtt, mint Stevie Ray Vaughan vagy Jimi Hendrix. A tavaszi koncertekre eredetileg egy ’best of’ műsort tervezett, de olyan jó ütemben állnak össze az új, 2024-es albumra szánt dalok, hogy hat friss dalt már most letesztelnek élőben. Az új szerzemények miatt ezúttal nem angol zenésztársaival turnézik majd az itthon is hamar megkedvelt dél-afrikai gitárvirtuóz - az otthoni állandó zenekarát hozza az Európa-turnéra is. Ahogy tavaly tavasszal, ezúttal is erősen ajánljuk a blues/rock műfajok és a gitárcentrikus élőzenék kedvelőinek a Fender Stratocaster egyik kortárs mesterének budapesti turnézáróját.

Dan Patlansky - gitár, ének / Greg Van Kerkhof - basszusgitár, vokál / Andy Maritz - dob, vokál

Jegyek kaphatók a koncert napján 7500 Ft-os áron. További részletek a koncert Facebook oldalán.

Kapunyitás: 19:00. Kezdés: 20:00.

Analog Music Hall – 1116 Budapest, Kondorfa utca 8.