Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
A második helyezett a Franciaországból érkező Sara Isabelle Ispas lett, míg harmadik a lengyel-japán származású, Németországban élő Maya Alexandra Kasprzak.
Idén ünnepeljük Flesch Károly, a világhírű hegedűművész és pedagógus születésének 150. évfordulóját. Az ország egyik legnívósabb hegedűversenye közös színtere a nemzetközi szcéna fiatal tehetségeinek, melyet idén 14. alkalommal hirdetettek meg a szervezők, a Fejes Józsefné Zenei Alapítvány és Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata. Június 4-től huszonöt ország fiatal művészei és zeneakadémiai hallgatói érkeztek Flesch Károly szülővárosába, Mosonmagyaróvárra, hogy megmérettesse magát a rangos zsűri előtt. A június 11-i zárókoncerttel egybekötött gálán kerültek kiosztásra a díjak és különdíjak. A hegedűverseny nyertesei a Kovács László karmester vezette Savaria Szimfonikus Zenekarral játszottak a gálán, így zárva méltó módon a nemzetközi szinten elismert versenyt.
A szakmai zsűri – Ábrahám Márta, Szilvay Réka, Hagai Shaham, Kirill Troussov és Horváth Balázs – számos különdíjat is adott át a versenyzőknek, köztük több zenekari meghívást a 2024/25-ös szezonra;
Kimura Wakana nyerte el a Savaria Szimfonikus Zenekar koncertmeghívását;
Otto Antikainen nyerte el az Anima Musicae Kamarazenekar koncertmeghívását;
Chung Wonbeen nyerte el a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertmeghívását;
Matsuoka Seina a Bartók Rádió meghívásában részesült;
az ezüstérmes Sara Isabelle Ispas a MÁV Szimfonikus Zenekar meghívását nyerte el.
Hodos Dániel bizonyult a legjobban szereplő magyar versenyzőnek, így ő a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának koncertmeghívásában részesült.
Eun Che Kim, a verseny győztese egy éves szerződési lehetőséget kapott a Madrid Soloist Kamarazenekar menedzsmentjétől, különdíjként pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának meghívását is elnyerte. Emellett meghívást kapott a zsűriző Kirill Troussovtól, hogy a baden-badeni Carl Flesch Akadémián részt vegyen egy nyári kurzuson, valamint egy videófelvételi lehetőséget is nyert.
Az idei versenykiírás egyik fontos eleme volt, hogy kötelező modern darabot is kellett játszaniuk a versenyzőknek. Az idei kortárs művet a zsűri egyik magyar tagja, Horváth Balázs komponálta „Passaconne hybride” címmel, melynek legjobb előadásáért Otto Antikainen részesült különdíjban, az Auris Művészeti Ügynökség jóvoltából. A dobogós Maya Alexandra Kasprzak a Fesztivál Akadémia Budapest különdíját nyerte el, így a 2024-es FAB eseményen fog fellépni. Edward Walton a zsűrielnök, Ábrahám Márta – Dukay Barnabással közösen publikált – könyvét, a „Részletek az örökkévalóságból” c. kötetet nyerte el a legjobbnak ítélt Bach előadásért.