Csütörtökön kezdődik és október 20-áig tart a 13. Szemrevaló│Sehenswert Filmfesztivál. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhetén a budapesti Művész moziban 11 friss, német nyelvű alkotást vetítenek, amelyhez 6 közönségtalálkozó kapcsolódik.
Magyarországon a kétezres évek elején 40 gyermek veszítette életét a 0 és 18 év közötti korosztályban vízbefulladás miatt, míg 2021-re ez a szám 9-re csökkent.
A növekvő odafigyelés és tudatosság segíti visszaszorítani a baleseteket. A vízfelületek lefedése, a folyamatos felügyelet, és a vízbiztonsági intézkedések mind minimalizálják a vízbeesés kockázatát a gyermekek, de akár a házikedvencek számára is.
A WHO és az UNICEF legutóbbi gyermekek sérüléseinek megelőzéséről szóló globális jelentése szerint, naponta hozzávetőleg 2000 gyerek veszti el az életét balesetben. Ezeknek a fele azonban megakadályozható lenne megfelelő odafigyeléssel. Idén egy kétéves kisfiú halt bele majdnem a felügyelet nélküli medencébe esésbe, de az ő életét végül sikerült megmenteni a mentőknek újraélesztéssel. Magyarországon a kétezres évek elején a 0-18 év közötti korosztályban 40, 2019-ben 4, 2020-ban 7, 2021-ben pedig 9 gyermek hunyt el vízbefulladás miatt. Az ezredfordulótól kezdve azonban egyre csökkent a halálos balesetek száma, ami egyrészt köszönhető a felnőtt társadalom nagyobb odafigyelésének, a Mentőszolgálatnak, civil szervezetknek, például a Vízimentők magyarországi Szakszolgálatának, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány munkájának és a különböző kampányoknak, melyek felhívják a figyelmet a vízi balesetekre, de a vízbeesést gátló eszközök, termékek használata is jelentős szereppel bír a probléma megelőzésében.
Dr. Kassai Tamás, a Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ osztályvezető főorvosa, traumatológus és kézsebész szakorvos, gyermektraumatológus specialista, valamint a Magyar Gyermekmentő Alapítvány kivonuló mentőorvosa szerint 3 módon lehet megelőzni a víz alá merüléssel kapcsolatos baleseteket.
„Elsődleges prevenció, hogy nem engedjük a gyermekeket a tengerbe, Balatonba, családi medence köré egyedül, folyamatos figyelmet szentelünk számukra, amíg a parton vagy a kertben tartózkodunk. Utóbbi esetet tekintve nagyon fontos a megelőzésben a medencék körbekerítése, vagy azok lefedése. Másodsorban az olyan eszközök használata, mint például a galléros mentőmellény vagy az úszógumi nagy biztonságot nyújthat viselőjének. Ezeken túl a megfelelő elsősegélynyújtás és az azonnali ellátás is kiemelt szereppel bír a baj bekövetkeztekor” – nyilatkozta a főorvos.
Azzal kapcsolatban, hogy milyen idős korú gyerekekre kell leginkább odafigyelni, Dr. Kassai Tamás úgy fogalmazott: „A problémában leginkább a 4 év alatti kisgyermekek érintettek, akik a víz mellett, olykor felügyelet nélkül játszanak legyen szó kisebb, felfújható vagy beépített kerti medencéről. További érintett korosztály a kamaszoké, akik kockázatértékelése olykor nem megfelelő. Az ő esetükben viszont többnyire nyílt vízi balesetekről beszélhetünk”.
Ma már többféle megoldás érhető el a medencével rendelkező családok számára annak érdekében, hogy gyermekeiket vagy akár kisállataikat is biztonságban tudják a kertben. Ilyen hasznos eszköz például a medence riasztó, amely érzékeli a víz felszínén lévő hullámokat, és hangjelzéssel hívja fel a figyelmet, arra, ha valaki beleesett a medencébe. Másik, hazánkban is elérhető biztonságos megoldás a medencefedés, amely meggátolja, hogy a család legkisebb tagjai a játék hevében beleessenek a vízbe. A medencéken túl érdemes gondolni a pezsgőfürdők vagy kerti tavak, akár ideiglenes lefedésére is.
“A medencék körüli kerítés vagy riasztó önmagában nem biztos, hogy távol tarja a gyermeket a víztől, ha be akarnak jutni oda. Azoknál a háztulajdonosoknál, akiknél kerítés védi a medencét, ennek ellenére is előfordulnak balesetek, hiszen a gyerekek át tudnak mászni azokon. A behúzható és zárható medencefedéssel rendelkező családok azonban képesek megelőzni a legtöbb otthoni vizes balesetet, meggátolva, hogy a gyerekek vagy négylábú kisállatok a vízbe essenek. A legbiztonságosabb medencefedések beépített zárral is ellátottak és extrém tartós, magas minőségű anyagokból épülnek” - mondta el Bödök Aladár, a medence- és teraszfedések gyártásával foglalkozó Alukov Hungária Kft. ügyvezetője