Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A Debreceni Bor- és Jazznapok Magyarország legrégebben létező jazzfesztiválja, melyet – a 2020-as év kivételével - 1972 óta minden évben megrendeztek. Idén augusztus 3. és 6. között várják az ország minden tájáról érkező borbarátokat és jazzkedvelőket a Nagyerdő zöldjébe, a Békás-tó partjára, ahol a fesztivált nappal a zöld természet öleli körbe, éjjel pedig a varázslatos fényerdő lombjai, igéző víztükre uralja a látképet.
Hazánk mind a 6 borrégiója és mind a 22 borvidéke bemutatkozik 67 borászaton keresztül - így többek között az egri, a mátrai, a kunsági, az etyeki, a csopaki, a szekszárdi, a badacsonyi, a tokaji, a villányi és a soproni pincészetek is górcső alá kerülhetnek. A négy nap a kóstolók bűvöletében zajlik, hiszen a jazz-zel és a gasztronómiai izgalmakkal teljes eseményen minden koccintás alkalmával másik nedűt lehet ízlelni. A fesztivál vezetett borkóstolóin gondosan összeállított borsort kóstolhatnak meg a jelentkezők szakavatott iránymutatás mellett.
A pincészetek között megjelennek a naturális borászatok, melyek kis termőterületen, fokozott odafigyeléssel ápolják szőlőiket, és hagyományos eljárással készítik tölgyfahordókban érlelt boraikat – kevés túlzással úgy kerülnek palackba, ahogyan azokat a természet megteremtette.
Kiemelt tétel a rendezvény borpalettáján az Etyeki Kúria Chardonnay-ja, a Nyakas Pince Menádok Pinot Gris-e, továbbá a Koch Borászat Selection Irsai Olivérje, melyek 2023-ban aranyérmet kaptak az országos borversenyen, továbbá a Dúzsi Pince Görögszó nevet viselő 2011-es bora 2015-ben bekerült a világ legjobb vörösborai közé. A legjobb női borásznak járó nemzetközi címet a Jammertal Borbirtok vezető borásza, Kövesdi Zsófia nyerte ebben az évben a legnagyobb borászati szakportál, a „Selection” választása alapján.
Idén mediterrán életérzéssel érkezik az Ice Tropez borkoktél, de VID koktélokkal, Törley pezsgőkkel, spanyol habzóborral, azaz a Cavával vagy olasz prosecco-val is koccinthatnak a vendégek a nyári ég alatt, továbbá egy igazi kuriózum, a Ferrari pezsgője is megkóstolható a fesztiválon. A Koktél Színház steam punk standja mögül szolgálja fel a szemet gyönyörködtető alkoholos és alkoholmentes koktélokat.
A jazz és a bor tökéletes párosítás, hiszen az árnyas lombok alatt kortyolgatni, kóstolgatni számtalan ízt, miközben lágy vagy éppen füstös jazz szól, megismételhetetlen élményt nyújt. A Debreceni Bor- és Jazznapok három zenei színpadán felvonultatja a hazai, jazz műfajban alkotó zenészek és zenekarok élvonalát: fiatal, kísérletező jazzisták és tapasztalt, ismert jazzmesterek közel 40 formációval érkeznek a színpadokra. Legyen akár klasszikus jazz, vokális jazz, fúziós jazz, mainstream jazz, jazzrock, világzenével átitatott jazz vagy a folk és jazz találkozása… a népszerű hagyományos sztenderdek mellett dinamikus improvizációk és fülbemászó dallamok felelnek a garantált koncertélményekért.
2023 a bőgősök és basszusgitárosok éve, ezért a Bor- és Jazznapok három Artist in Residence jazz zenésszel büszkélkedhet Egri János, Jónás Géza és Bartók Vince személyeiben.
A fesztivál sztárfellépői között kiemelendő Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója, a Nagy Emma Quintet páratlan hangzású, fiatal jazzistákból álló zenekar, az idén 50 éves Magyar Jazz Quintet, akarakteres játékstílusú Vas/Bukowski/Szmańda trió, a modern Szakcsi Jr. Renaissance és az év Fonogram-díjasa, a Subtones funk-jazz-pop supergroup-ja. A vasárnapot a hagyományokhoz híven a jazzkedvelők szívének közepe, a 38 éve működő Debrecen Dixieland Jazz Band Gyárfás István „Gyafi” legendás jazzgitárossal közös koncertje zárja. Minden este, a koncerteket követően jazz dj-k szolgálják a zenei alapot a borkóstolókhoz.
Napközben a családokat is külön program várja az eseményen, így az árnyas, lombokkal ölelt Galiba Gyereksarokban a kisebb-nagyobb gyerekek megannyi játékkal szórakozhatnak a szülőkkel, nagyszülőkkel közösen. Továbbá ezalkalommal is kutyafrissítőponton hűsölhetnek a négylábú barátok és gazdijaik.
A gasztronómiai kínálatot több mint 20 vendéglátóhely szolgáltatja. A borok mellé a fenséges házisajtok kínálkoznak a legjobb választásnak, de terítéken lesznek a hagyományos konyha és a street foodfinomságai is, melyek mellett az IKON Étterem zseniális fogásaival lehet találkozni.
Fontos kiemelni, hogy a Bor és Jazznapok is átáll a készpénzmentes fizetési módra, tehát mindenhol bankkártya, mobilapplikáció vagy feltöltőkártya segítségével lehetséges majd vásárolni. Az early bird bérlet 6.900 Ft-os jegyáron érhető július 15-éig, ezután 8.900 Ft-ért vásárolható meg. A fesztivál lehetőséget biztosít a szépkártyás jegyfizetési módra is. A napi jegy, csütörtökön 3.200 Ft-ért, pénteken és szombaton 3.600 Ft-ért, valamint vasárnap 2.700 Ft-ért váltható meg. A program elmaradhatatlan kelléke, az elegáns kóstolópohár 1.500 Ft-os áron szerezhető be, mely sérülésmentesen visszaválható.
A Debreceni Bor- és Jazznapok híreiről weboldalán és Facebook eseményéből értesülhetnek az érdeklődők.