Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A Hangzó Helikon-sorozat keretében látott napvilágot 2006-ban Ferenczi Petőfi című lemeze Jutasi Tamás és a Rackajam együttes közreműködésével. Céljuk Petőfi Sándor verseinek olyan formában való tolmácsolása volt, hogy azok minél több fiatalhoz jussanak el.
Ferenczi György és a Rackajam az a zenekar, amely – Hobó után – a legtöbb verset tartja repertoárján. A világ egyik legjobb szájharmonikásaként kitüntetett zenész (1993 Trossingen) a Rackajam együttessel 2005 óta közösen játszik fúziós zenét, amiben fontos szerepet tölt be a magyar népzene és a világzene. Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák Magyarország leginnovatívabb bigbandje, a Modern Art Orchestra közreműködésével lép színpadra július 21-én a Várkert Bazár Öntőház udvarán.
A műsorukban elhangzó Petőfi-dalok lényegét talán Lackfi János költő fogalmazta meg a legpontosabban: „A Petőfi-ipar évtizedek óta szállítja a lakodalmassá szelídített nótákat. Most viszont hála Ferenczi Györgynek és társainak, itt dübörög az igazi, az irgalmatlan, a megalkuvást nem ismerő, bluesos-rockos, kőkemény Sándor. Magyartanárok, magyarok, tanárok és nem tanárok, figyelem!”
A Petőfi Zenei Díjátadón az „Év koncertje 2023” címmel ismerték el a Petőfi 200 – Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint a Modern Art Orchestra közös koncertjét.
További információ: https://varkertbazar.hu/esemenyek/petofi-koncert-ferenczi-gyorgy-az-1so-pesti-rackak-es-a-mao-koncertje