A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

A Nemzeti Tánszínházban szeptember 22-én lesz látható a Picasso en Danza című előadás.
Az öt táncos előadása Picasso női univerzumát eleveníti fel, a páratlan művészét, aki átlépett a művészet világának határain, és aki jelentős szerepet játszott azon nők életében, akik kétségtelenül hatással voltak az életére és munkájára. A koreográfiáért Manuel Segovia elnyerte a Spanyol Táncdíjat.
A díszlet szemléletesen és jól megkoreografáltan mutatja be a művész pompás alkotásait, amelyek az ősökhöz és a szimbolikához kötődnek. A mozgás és a hangtér időtlen hangulatával a nézőt egy olyan univerzumba kalauzolja, ahol a tradíció együtt él a zenei formákkal, valamint a kortárs mozdulatokkal és a jellegzetes táncokkal a folklórtól a flamencóig, a spanyol látványtánc szabályaival – ezáltal pontos történethez illeszkedik és harmonikus.
Táncművészek: María Guerría, Santiago Herranz, Lucía Martínez, Jaime Puente and Nuria Tena.
Az előadás a Nemzeti Táncszínház, a Cervantes Intézet és a Spanyol Nagykövetség együttműködésében valósul meg.
YouTube itt.
További információ, jegyek itt.