Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Október 27-ig várják a fiatal művészek innovatív projektötleteit!
A Cziffra Fesztivál sokrétűen és elkötelezetten támogatja a fiatal művészeket. A 8 éve átadásra kerülő tehetség díjak, mesterkurzusok és a folyamatos magyarországi és külföldi bemutatkozási lehetőségek biztosítása mellett Innovatív Zenei Projekt-díj néven új kategóriát hoztak létre a fesztivál alapítói. A díj célja, hogy fiatal művészeket és klasszikus zenei szakembereket ösztönözzenek a legmagasabb szakmai minőség megtartása mellett újszerű, innovatív, a kor megváltozott igényeire reflektáló projektek megalkotására, valamint a fiatal korosztályt megcélzó újszerű kommunikáció alkalmazására. A nyertes projektterv 2024-ben a Cziffra Fesztivál keretein belül meg is valósul.
„Napjainkban egyre kevésbé elegendő a zeneművészeknek kizárólag a magas szintű zenei felkészüléssel foglalkozni. A sikerhez szükséges az is, hogy reagáljunk a megváltozott közönségigényekre és a művészeknek foglalkozniuk kell azzal is, hogy a jövő közönségét megszólítsák, megteremtsék. Ennek eszköze lehet azon egyedi, kreatív, minőségi komolyzenei programok, kezdeményezések megvalósítása, melyeken keresztül hatékonyan elérhető a fiatal korosztály. Közös küldetésünk, hogy a fiatal generációkat élményteli koncertekkel, interaktív zenei programokkal bevonzzuk a koncerttermekbe.” – mondta Balázs János zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapító-művészeti vezetője
A díjat olyan 30 év alatti, innovatív gondolkodású komolyzenei szakembernek, művésznek, vagy azok csoportjának ítélik oda, akik a pályázati célt a lehető legkreatívabb és leghatékonyabb módon valósítják meg, azaz 3-30 éves korosztály számára újszerű, egyedi programtervet, projekttervet nyújtanak be, mellyel ezen korosztály számára teszik élvezetessé, vonzóvá a komolyzenét, és ezzel bevonzzák őket ilyen jellegű eseményekre. Az Innovatív Zenei Projekt Díjból 2023-ban egy ítélhető oda. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. A díj támogatója a Kőbányai Önkormányzat.
Elvárások:
• a projekt legyen egyedi, újszerű, innovatív komolyzenei tartalommal rendelkezzen
• a meghatározott korosztálynak szóljon
• legyen megvalósítható, reális igényekkel és költségtervvel
• a projektnek Magyarországon belül kell megvalósulnia 2024 folyamán
• eredményessége indikátorokkal legyen mérhető
• a projekttervvel együtt pályázati anyaggal benyújtandó: költségvetési terv, marketing terv
• a pályázat nyertese minden vállalt feladatát maradéktalanul köteles teljesíteni, ellenkező esetben a díj visszavonható
A díj tartalma:
• bruttó 1 millió forint a győztesnek/győztes csapatnak, melyből a projektet előkészítik, megvalósítják, annak minden felmerülő költségét fedezik belőle
• a Cziffra Fesztivál marketing és kommunikációs támogatást biztosít a projektesemény sikeres megvalósításához és népszerűsítéséhez
Beadási határidő: 2023. október 27. A pályázatokat email címre várják. További részletes információ és a pályázat formai követelményei itt érhetők el.