Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Oda is beléphet a nagyközönség, ahová eddig nem is remélte!
Október 13-14-én rendezi meg - Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármesterének fővédnöksége mellett - az Univer Product Zrt. Kecskemét-Hetényegyházán, az első Erős Pista Fesztet. Az ingyenes eseményen az egész családnak szóló szórakoztató és izgalmas programokat kínálnak. Emellett a nagyközönség betekintést nyerhet a vállalat gyártási folyamataiba, megismerhetik, hogyan készülnek a kecskeméti hungarikumok, az Erős Pista és a Piros Arany. A fesztivált a tervek szerint évente megrendezik majd, bízva abban, hogy hamarosan az egész országban ismert, emblematikus eseménnyé fejlődik.
Egy egészen új kezdeményezéssel jelentkezik - a vállalat korábbi nyílt napjait továbbgondolva és átalakítva - október 13-14-én, Kecskemét-Hetényegyházán az Univer Product Zrt. Ekkor rendezik meg ugyanis az Erős Pista Fesztet, amelynek célja, hogy bevezesse a nagyközönséget a cég kulisszái mögé, illetve a család és az összetartozás élményét hangsúlyozza. Az esemény fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a fesztivál kapcsán így fogalmaz: "Rohanó világunkban még hangsúlyosabb szerepet kapnak a valós emberi értékek. Utóbbiak között is kiemelkedő a közösség, legyen az család, városrész vagy akár egy egész város, nemzet. Büszkeséggel tölt el, hogy a kecskemétiek lelkes közösségépítők, és büszke vagyok arra is, hogy az Univer valódi kecskeméti cégként nem csak támogatója, de immár aktív szervezője is e szellemiség fennmaradásának."
A fesztivál hangsúlyos eleme és látványossága, hogy a nagyközönség is beléphet a cég idén júniusban átadott, az élelmiszeripar abszolút csúcstechnológiáját felsorakoztató új üzemébe. Így testközelből is megismerhetik az Univer gyártási folyamatait, s egyben azt is, hogyan készülnek a cég hungarikumai, az Erős Pista és a Piros Arany.
„Nem titkolt szándékunk, hogy hosszútávon egy igazi, régiókon átnyúló élményprogramot hozzunk létre. Ennek értelmében a vállalat egyértelmű szándéka, hogy az Erős Pista Feszt idővel olyan új turisztikai attrakcióvá váljon, amely Kecskeméten és a város szűkebb környezetén túl, az ország más részeiben élők számára is okot ad a felkerekedésre és utazási célponttá válik” – hangsúlyozta Molitorisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója.
Az esemény kapcsán az Univer Product Zrt. számára fontos volt, hogy az elmúlt évben elindított #Pistázdmeg! országos kampányát ezen a rendezvényen tovább népszerűsítse, valamint az is, hogy működése egyik legfontosabb alappillérét a közösségépítést fókuszába állítsa. Ennek megfelelően mindkét nap olyan programokkal készülnek - Univer kvíz, erősember bemutató, kóstoló, paprika workshop vagy „Bírod a csípős ízt?” vetélkedő -, amelyek a család minden tagját leköthetik és szórakoztatják.
Az idei Erős Pista Feszt díszvendége Szőke Gábor Miklós, aki a cég kecskemét-hetényegyházi üzemének kertjében álló „Az Erő Eszenciája” szobor alkotója. A szobrászművész ráadásul aktív szerepet is vállalt a rendezvény során, hiszen tagja volt annak a zsűrinek is, amelyik a környékbeli iskolásoknak kiírt művészeti pályázat végeredményéről döntött. A gyerekektől azt kérték, hogy készítsék el saját elképzelésük és fantáziájuk szerinti paprikaszobrukat. A díjazott alkotásokat az új üzem aulájában ki is állítják.
Az esemény egyik csúcspontja Kecskemét főterén, október 14-én este tartandó Kowalsky meg a Vega koncert, amely minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást nyújt.
Az Erős Pista Feszt aktualitását az Univer által a nyár végén készített nagymintás, mintegy 4000 ember megkérdezésével zajlott online kutatás is mutatja. Az adatok alapján ugyanis kifejezetten nőtt a csípős ízek kedveltsége a lakosság körében. A válaszadók messze több, mint egyharmada (36,4%) nyilatkozott úgy, hogy a korábbiaknál jóval gyakrabban fogyaszt csípős ételt.
Előzetes becslések, és az eseményre regisztrálók száma alapján egyébként az első Erős Pista Fesztre több ezer ember látogat el, ami mindenképpen azt mutatja, hogy komoly lehetőségek állnak a rendezvény előtt.