Seth MacFarlane nagy sikerű, élőszereplős vígjátéksorozata, a Ted második évada a mai napon, március 20-án debütál, kizárólag a SkyShowtime-on. Az előzménysorozat első három epizódja már elérhető a streaming szolgáltató kínálatában, az új részek pedig hetente érkeznek.
Christina Aguilera két hete megjelent új, Bionic című albuma a negatív fennhangok ellenére rengeteg pozitív kritikát kapott a nemzetközi szakmai sajtóban, és úgy tűnik a rajongók is imádják az új Christina lemezt.
Nagy Britanniában (ahol előző albuma, a Back To Basics szintén #1 volt), Görögországban, Taiwanon és az összesített európai Billboard albumlistán is #1 helyen debütált a legfrissebb eladási listák alapján. Ezen felül az album top5-ben szerepel további 8 országban: második helyen nyitott Japánban és Svájcban, harmadik helyen Amerikában, Kanadában, Ausztráliában és Ausztriában, míg negyedik volt Spanyolországban és Írországban is. Hazánkban az ötödik legkelendőbb nemzetközi kiadvány volt a megjelenés hetében.
A Budapesten rögzített Christina Aguilera flash mob videóját már több mint 55 ezren látták a YouTube-on másfél héttel feltöltése után, ráadásul Christina hivatalos weboldalára is kikerült a táncról készült videó!
























