Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Hazai és nemzetközi szinten is kiemelkedő, eredményekben gazdag évet zárt Váli Péter Badacsonyörsön található pincészete, a közel 10 hektáron organikusan gazdálkodó Váli Birtok.
A neves borász elmondása szerint rengeteget fejlődtek, a borok stílusa letisztult, Badacsonyörs főterén lévő vinotékájuk és vendégházaik jól működnek, boraik pedig Magyarországon és külföldön is színvonalas helyeken találhatók.
Váli Péter kimagasló eredményei
A világ egyik legismertebb borszakértője, az amerikai származású James Suckling idén két bort is kóstolt a pincészettől és mindkettőt magas pontszámban részesítette. A jelentős befolyással bíró borkritikus a 100-as pontrendszerben 92 pontot adott a 2021-es Tabula Rasa névre keresztelt rajnai rizlingre, illetve 91 pontot az azonos évjáratú kéknyelűre, ami nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő szakmai elismerés. Utóbbi az Európa Kulturális Fővárosa fehér bora kategóriát is megnyerte, így ezeken a rendezvényeken a kéknyelű képviselte a pincészetet.
„Hatalmas öröm ez számomra, mivel ezek a kimagasló eredmények megerősítenek abban a hitemben, hogy jó úton haladok. Viszont minden siker az egész csapatnak a munkáját, hozzáállását és elhivatottságát tükrözi vissza, hiszen egy ilyen csapat nélkül, aki a családomhoz hasonlóan mindenben támogatja az elképzelésemet és a munkámat, ez nem jöhetett volna létre. Hiszem, hogy semmi sem véletlen, éppen ezért gondolom azt, hogy ezek az eredmények visszatükrözik az elmúlt évek kemény és megalapozott munkáját. Úgy látszik, beérett a munkánk gyümölcse.” – mondta Váli Péter, aki 25 évvel ezelőtt hobbi borászként kezdett el borokat készíteni, mára pedig kemény kétkezi munkával és szinte önerőből elérte, hogy borászata az egyik legismertebb badacsonyi pincészetek közé tartozzon. Mint hozzátette, hitre, alázatra, csapatmunkára, és ami a legfontosabb, a család szeretetére és támogatására volt szüksége ahhoz, hogy ilyen kimagasló eredményeket érjen el.
Szintén egyedülálló eredményként könyvelhette el a Váli Birtok, hogy az idei évben a Horvátországban megrendezett olaszrizling világversenyen (GROW du Monde) a pincészet 2021-es olaszrizling válogatása, akárcsak a badacsonyi Éliás Birtok olaszrizlingje aranyérmes, azaz világbajnok lett. Egyetlen egy borvidék sem hozott két aranyérmet a világversenyről. A számtalan elért sikerhez csatlakozik szintén a 2021-es Tabula Rasa, amelyet az idei évben a Top 100 magyar bor közé választottak, illetve, hogy a Vince Gálára a pincészet három borát is benevezték: Badacsonyi Gyöngy 2022, Ágyús-dűlő Kéknyelű 2019, illetve Syrah 2020. Utóbbi a kategóriájában a Vince díjat is elhozta, a többi pedig második helyezést ért el. Szintén sikerként könyvelhették el, hogy 2023-ban a Debreceni Borozó ismételten a Top 20-ba választotta a Váli Birtokot. A borászat az idei országos bio borversenyen a legeredményesebb pincészet lett, de a Badacsonyi Borversenyen is az egyik legeredményesebb pincészetként számtalan aranyat szerzett.
„A jóhoz idő, elszántság, komoly munka és rengeteg tanulás szükséges. Az évek leforgása alatt egyre jobban kialakult az a stílus, amit a boraimmal szeretnék képviselni, mára pedig ezeket precízen meg is tudom jeleníteni. Öröm tapasztalni, hogy ezt mind a vevőink, mind pedig a szakma is értékeli. A siker titka, hogy még mindig nem munkaként, hanem szenvedélyként, szerelemként tekintek a borkészítésre. Ez a hobbim és a hivatásom is egyben, de a legfontosabb mindig a család számomra.” – tette hozzá Váli Péter.
A Váli Birtokról
A vendéglátás iránti szeretet mindig meghatározta Váli Péter életét, már gyerekként is érdekelte a gasztronómia világa. Tízéves korában már egy olyan helyről álmodott, ahol ő alkothatja meg az ételeket, ezekhez ő válogatja össze a piacon a friss nyersalapanyagokat és mindezt a saját szőlőbirtokán termelt boraival fogja tálalni. Az álma végül valóra vált, a nagymamájától Badacsonyörsön örökölt másfél hektár területtel kezdődött, amit 1999-től kezdve a lehetőségeihez képest mindig egy kicsit kibővített. Azóta pedig évről évre azon dolgozik, hogy a vendégei is ugyanannyira szeressenek itt lenni, mint ő és családja. Mára eljutott arra a szintre, hogy közel 10 hektáron organikusan gazdálkodik és a borászat közvetlen közelében akár 24 fő részére tud szállást is biztosítani. Elmondása szerint mindig fontosnak tartotta, hogy olyan borokat készítsen, amiket ő is szíven fogyasztana. Váli Péter a 2006-os évjárattal került először a piacra, hiszen akkorra értette meg a területeit, illetve kialakult az a borkészítési technológia, amit szeretne alkalmazni. A portfoliójának zömét a fehér borok adják, de kékfrankos, pinot noir, valamint syrah fajtákból is készít kiváló vörösborokat. (Badacsony Press)