Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Duplán megéri otthon hagyni az autót szilveszter délután és január 2-án azoknak, akiknek jegye van a Dumaszínház előadásaira.
A belépőkkel ugyanis díjmentesen használhatók a BKK járatai, így az idei év utolsó és 2024 első napjai nemcsak jó hangulatban, hanem környezetbarát módon is telhetnek.
Nem kell a dugó miatt aggódniuk és ha megérkeznek, bátran rendelhetnek egy pohár pezsgőt azok, akik jegyet váltottak a Dumaszínház szilveszteri és újévi programjaira. A december 31-i és január 2-i stand-up előadások nézői díjmentesen vehetik igénybe a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatait Budapest közigazgatási határán belül. Így gyorsan, kényelmesen és környezetkímélő módon érkezhetnek a Budapesti Kongresszusi Központba, ráadásul még parkolóhelyet sem kell vadászni.
A Dumaszínház és a BKK közös kezdeményezése nem új keletű, novemberben a Dumaszínház 20. születésnapja alkalmából tartott Gálaestre is díjmentesen utazhattak a BKK járatain a standup-ot szeretők. A kampány keretében több mint 11 ezer jegy kelt el, a nagy sikerre való tekintettel pedig a két társaság úgy döntött, az óév utolsó, és az új év második napján újra ezzel a kedves lehetőséggel lepi meg a nézőket.
A Dumaszínház művészei és vezetése számára fontos, hogy ne csak beszéljenek a környezetbarát életmódról, de hozzá is járuljanak annak megvalósításához. Ebben a törekvésben találtak egymásra a BKK-val, amely egyre több sport- és kulturális esemény utazási partnere.
A kampány keretében december 31-én a Dombóvári István, Kiss Ádám és Hadházi László előadásaira, 2024. január 2-án pedig Kovács András Péter dupla önálló estjére váltott jegyekkel juthatnak el díjmentesen a nézők a Budapesti Kongresszusi Központba. A BKK-járatait az előadásokat megelőző és követő 1-1 órában lehet ingyen használni.
Az akciót népszerűsítő videó elérhető a Dumaszínház YouTube-oldalán. (Budapesti Közlekedési Központ)




















