A budapesti Cseh Centrum szervezésében 2025. február 05 – 09. között a mai cseh filmművészet legjobb és legfrisebb alkotásaival jelentkezik újra a Cseh Filmkarnevál. A közkedvelt cseh filmszemle immár tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a hagyományos februári időpontban és a megszokott helyszínen, a Toldi Moziban.
Februárban mutatják be új előadásukat a Jurányi Házban a KÖR címmel.
Az ART-RAVALÓ szociális-művészeti projekt – amely az Európai Bűnmegelőzési Konferencián 2022-ben a legjobb kelet-közép-európai projekt elismerését nyerte el – hatodik éve foglalkozik állami gondoskodásban felnőtt fiatal felnőttekkel, akik az ART-RAVALÓ keretein belül a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával 9 hónapos komplex ingyenes képzésben vehetnek részt. Az ART-RAVALÓ ebben az évben új szakemberekkel bővült és az idei program részeként az alapítók még nagyobb hangsúlyt fektetnek a tudásátadásra mind budapesti mind vidéki helyszíneken annak érdekében, hogy más, hasonlóan sikeres műhelyek is alakulhassanak. Munkájuk bemutatásaként az idei programban részvevő fiatalok előadása február 24-én és 25-én lesz látható a Jurányi Házban. A KÖR című előadás Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör című darabjából indul és az ART-RAVALÓ fiataljainak képzeletében születik meg és alakul át saját történetünkké Borsos Luca és Szenteczki Zita rendezésében. Jegyek már kaphatók a Jurányi Ház weboldalán.
„Jelenleg tudásátadásban vagyunk, szeretnénk ha szélesebb körben megismernék szocio-művészeti projektünket mint módszert is, ezért ebben az évben több fiatal színházi és egyéb szakembert is bevontunk a közös munkánkba. Boldog vagyok, hogy idén két olyan energikus, elkötelezett és tehetséges fiatal alkotó is kapcsolódott a programunkhoz, mint Borsos Luca és Szenteczki Zita. A Kör című előadást is társrendezésben ők jegyzik, akikkel a próbafolyamat során szorosan együttműködve, egy nagyon erős, összetartó közösséget építhettünk az idei résztvevőkből. Tervek – és ígéretek - szerint jövőre, a kecskeméti Önkormányzat finanszírozásában Kecskeméten is indul egy ART-RAVALÓ projekt, amely a körzetes állami gondozási rendszerben felnevelkedett fiatalok számára biztosít lehetőséget a fejlődésre.“- mondta el Schermann Márta a projekt szakmai vezetője
Az ART-RAVALÓ komplex művészeti képzést ad, e mellett pályaorientációs, életvezetési, élménypedagógiai és egyéb területeket is lefednek a foglalkozások, segítve ezzel a programban résztvevő fiatalok társadalmi beilleszkedését, önálló életük elkezdését. A művészeti munka fontos része egy előadás létrehozása és bemutatása színházi szakemberek segítségével. A Bertolt Brecht darabja nyomán életre hívott a KÖR című produkció a következő kérdésekre keresi a választ: Mégis mi mellett tartunk ki a világ folytonos szétesése és összeállása között? Milyen igazság, milyen valóság építésében veszünk részt? És hogyan leszünk azzá, akik vagyunk?
A kérdésekre magunk is megkaphatjuk saját válaszainkat február 24-én és 25-én a Jurányi Házban.
A Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál bemutatja az ART-RAVALÓ
KÖR - egy gondoskodó uralkodó története - című előadását.
“Ami biztos, nem olyan biztos.
Semmi nem marad így, ahogy van.
Ha az uralkodók már beszéltek,
meg fognak szólalni azok is, akiken uralkodnak.”
Bertolt Brecht: A dialektika dícsérete - fordította Halasi Zoltán
Egy völgy sorsáról dönt közösen a nép, egy korszak sorsának vet véget az összefogás. Fejét veszti a kormányzó, elröppen a lúd, Gruse pedig a kis Mihellel menekül át a hágón…
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy uralkodó, aki egész sajátos neveltetést kapott. Az élet kihívásának fordulatai tették azzá, aki. Hogy hittek benne, hogy saját szemével látta a kitartást és követte az igazságtétel nyakatekert mesterségét.
Mégis mi mellett tartunk ki a világ folytonos szétesése és összeállása között? Milyen igazság, milyen valóság építésében veszünk részt? És hogyan leszünk azzá, akik vagyunk?
Előadásunk Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör című darabjából indul, az ART-RAVALÓ fiataljainak képzeletében születik meg és alakul át saját történetünkké.
Az ART-RAVALÓ egy olyan szociális-művészeti és pályaorientációs projekt, mely gyermekvédelemben nevelkedett fiatalok társadalmi beilleszkedését és önálló életük megkezdésének segítését tűzte ki célul. A projekt részeként a fiatalok hat hónapon át tartó színházi-művészeti képzésben részesülnek. Ennek eredményeképpen született meg ez az előadás.
bemutató: 2024. február 24. szombat, 19 óra
előadás: 2024. február 25. vasárnap, 19 óra
helyszín: Jurányi Ház
Játsszák: Bogdán Izabella Letícia, Boros Viktória, Csemer László, Filep Mercédesz, Horváth Tamás, Kalányos Richárd, Kolompár Annamária, Králik Bianka, Molnár Bianka, Olasz József Alex, Rácz Gábor, Szaksz Beáta, Sztrutin Réka Eszter
Író: Bertolt Brecht és az alkotók
Fordítók: Eörsi István és Szabó-Székely Ármin
Koreográfus: Borsos Luca
Zenei trénerek, közreműködők: Deák Juli és Mákó Rozi
Világítástervező: Langó Ádám Fénytechnika: Langó Ádám
Hangtechnika: Nemesházi Attila Látványtervező: Auer Alexandra
Grafika: Sztranyák Zsófia
Rendezők munkatársa és projektvezető: Schermann Márta
Rendezők: Borsos Luca és Szenteczki Zita
Partnerek és támogatók: Belügyminisztérium, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, Nemzeti Kulturális Alap, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, Jurányi Produkciós és Inkubátorház
friss információk itt.