Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

Szentendrei gyökerű, a Szepesi Mátyás által vezetett háromfős Konyha zenekar.
Több mint egy évtizede ontja magából különleges hangulatú dalait, amelyeknek hiába minden sora személyes, ennek ellenére meghagyják a hallgatók saját történetei számára is a helyet, így teremtve ismeretlenek ezreiből zenei közösséget.
Mégis csak pár éve, 2019-ben jutottak el a szélesebb ismertségig - a közönségsikert a ma már milliók által dúdolt “Százszor visszajátszott” és “Földrevaló” című dalaik hozták el nekik – ma pedig öt albummal büszkélkedhetnek. Szerzeményeik – akárcsak egy valódi konyha – személyes térként működnek, észrevétlenül nyitva ki ajtajukat a megfelelő pillanatban, hogy a hallgató belekóstolhasson, szerethessen, sírhasson, velük vigadjon, vagy általuk veszítse el és találja meg újra önmagát.
Szepesi Mátyás, a dalszövegíró-frontember „konyhai beszélgetéseihez” a szív legmélyebb bugyraiból kínálja a bort, míg társai – Badics Márk dobos és Haller Dániel basszusgitáros biztos kézzel válogatják egyedi alapanyagaikat egyáltalán nem hétköznapi, modern popzenéjükhöz. Budakalászi akusztikus koncertjén a trió egész eddigi életművéből csemegézhet majd a közönség.
Kós Károly Művelődési Ház, Budakalász
2024. március 22., 20:00
Belépő: 3500 Ft
További információ itt.