Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

Guarneri mesterhegedű Kelemen Barnabással.
Április 25-én este Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész, a Fesztivál Akadémia alapító-művészeti vezetője először szólaltatja meg hangversenyen azt a több száz éves mesterhegedűt, amelyen Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar decemberben elhunyt koncertmestere játszott. A 18. századi, felbecsülhetetlen értékű hangszer a Magyar Állam tulajdona, amelynek Kelemen Barnabás a használati jogát kapta meg. A művész eddig is egy olasz mesterhegedűn játszott, egy - szintén a Magyar Állam tulajdonában álló - Guarnerin, amely korábban Kovács Dénes hangszere volt.
„A hegedűkbe beköltözik azoknak a művészeknek a játéka, akik használják, így válik egyre finomabbá, érettebbé a hangszer. A fa felveszi a finom rezgéseket és alakul, érik az évszázadok során. Egy olyan művész után megkapni ezt a csodálatos Guarnerit, mint Rolla János, akit gyerekkorom óta tisztelek és egyik legnagyobb példaképemnek tartok, nagy megtiszteltetés és nagy felelősség is egyben.” (Kelemen Barnabás)
Kelemen Barnabás csütörtökön este fél 8-kor Beethoven D-dúr hegedűversenyét szólaltatja meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral, Carlo Montanaro olasz karmester vezényletével a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Részletek a Müpa és a Nemzeti Filharmonikusok weboldalán. (fotó Emmer László)