Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
A Cinema Niche mögött álló csapat 2024 tavaszán új vetítéssorozatot indít.
A Celluloid Nights küldetése újraéleszteni azt a megismételhetetlen élményt, ahogyan kedvenc filmjeinket 35mm-es filmszalagról élhetjük át, miközben egy fiatalabb generációnak talán először adódik ez a kivételes alkalom. Míg a mozik ma már digitálisan projektálnak, a filmvetítés élménye celluloidról egészen más. Olyan kortárs rendezők, mint Christopher Nolan vagy Paul Thomas Anderson számára a filmre forgatás elsősorban alkotói döntés, amely befolyásolja, hogy munkáik hogyan mutatnak majd a nagyvásznon. Hozzájuk hasonlóan, a Celluloid Nights a film anyagiságát ünnepli, felismerve a film, mint fizikai médium egyediségét és örök dicsőségét.
A Celluloid Nights tavasszal három amerikai filmklasszikussal indul, amelyek közül az első:
Terrence Malick bámulatos háborús eposza Az őrület határán.
2024. május 5. vasárnap 18:30 Uránia Nemzeti Filmszínház
A Celluloid Nights by Cinema Niche bemutatja:
Az őrület határán (35mm)
Terrence Malick filmje
amerikai játékfilm, 1998, 171 perc, angol nyelven, magyar felirattal, 35mm-es kópiáról.
A Celluloid Nights állandó házigazdája Dezső Bálint, a Cinema Niche csapat tagja.
A Sivár vidék (1973) és A mennyei napok (1978), a hetvenes évek újraéledt hollywoodi
filmkultúrájának különleges alkotásai után az amerikai rendező Terrence Malick rejtélyes módon húsz évre eltűnt a nyilvánosság elől, hogy 1998-ban újra felbukkanjon James Jones, a guadalcanali konfliktusról szóló regényének adaptációjával. Ugyanabban az évben, amikor egy bizonyos Steven Spielberg Ryan közlegény megmentése című II. világháborús filmjével tarolta le a mozipénztárakat, Malick egy szervesen más megközelítést alkalmazott: intim, filozofikus és kevésbé hivalkodó.
Az őrület határán egy traumatikus, vizuálisan lenyűgöző utazás az emberi lélek rejtelmeibe. A forgatástól a film bemutatójáig tartó hosszú út végén Malick üstökösszerűen tért vissza egy olyan alkotással, amelynek filmtörténeti jelentőségét 25 évvel később is kevesen vitatják. A kor szinte összes jelentős színészével – többek között Sean Penn, John Travolta, Jim Caviezel, Nick Nolte, Elias Koteas és Woody Harrelson – és Hans Zimmer misztikus zenéjével,
Az őrület határán a konfliktus kaleidoszkópikus felidézése, a valaha készült egyik leglátványosabb háborúellenes háborús film.