Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
„A Civilek Támogatásáért” díjat Osváth Tibor vehette át.
Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés hagyományosan kitüntetéseket, díjakat ad át május 11-én azoknak a személyeknek, szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel a város hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára. Ezek közé tartozik a Déryné színházi díj is, melyet ebben az évben a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, Lajos András kapott.
Lajos András (lásd fotón fent) színművész 2015-ben lett a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. 2020-ban a Feketeszárú cseresznye című előadásban játszott szerepéért, Veliszavljevics Dusán megformálásáért a miskolci közönségtől megkapta az év színésze elismerést. Az előadás 2023-ban a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Szemle Plusz versenyprogramjának győztese lett, és a legjobb főszereplőnek járó díjat Lajos András kapta meg. A színművészt az utóbbi években olyan előadásokban láthatta és szerethette meg a közönség, mint a Producerek, a La Mancha lovagja, a Csongor és Tünde vagy épp a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera, ahol Pilátus szerepét tudhatta magáénak. A színművész emellett látható televíziós sorozatban és az egyszemélyes mesélőszínházi előadásain is országszerte. Kiemelkedő tevékenységéért idén Miskolc Város közgyűlése őt jutalmazta a Déryné színházi díjjal.
„A Civilek Támogatásáért” díjat Osváth Tibor, (lásd fotó alul) a teátrum énekkari művésze vehette át, aki színházi munkái mellett bohócdoktorként is igyekszik szebbé varázsolni a fiatal kórházban ápolt gyermekek napjait. Emellett ő a Segítsünk közösen egy mosolyért! elnevezésű gyűjtőakció ötletgazdája és megvalósítója is. Fekete Zsolttal – a miskolci színház rendezőasszisztensével együtt – évek óta szűnni nem akaró lelkesedéssel végzik a nemes feladatot, mely során az összegyűlt adományokból a Velkey László Gyermekegészségügyi Központban fekvő beteg gyerekeknek vásárolnak karácsonyi ajándékokat. Kiemelkedő tevékenységéért idén Miskolc Város közgyűlése őt jutalmazta „A Civilek Támogatásáért” díjjal.