Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

Mohammad Reza Mortazavi a KANDELA Fesztiválon lép fel.
Június első napján lesz a szentendrei Skanzen vendége Mohammad Reza Mortazavi világhírű ütőhangszeres művész. A Berlin mellett élő iráni származású alkotó gyökeresen megváltoztatta művészetével mindazt, amit az ütőhangszeres muzsikáról eddig gondoltunk. Szóló előadásaival elvarázsolja közönségét, akár szabad téren, akár a világ jelentős koncerttermeiben lép fel. Bejárja a legnagyobb fesztiválokat és a kritikusok szerint olyan elképesztő virtuozitással játszik tradicionális perzsa ütőhangszerein – a tonbakon és a dafon -, mintha nem kettő, hanem hat keze lenne.
Pályája kilencévesen indult amikor hazájában megnyerte a Tonbak-versenyt, azóta az egész világon elsöprő sikert arat. Magyarországra sem először érkezik, lépett már fel a Müpában Lajkó Félixszel és az A 38 hajón a Budapest Folk Fest vendégeként, óriási sikerrel. Ezúttal a teljesen új irányt képviselő KANDELA Fesztivál egyedi fényművészeti és zenei programjának meghívására érzik Magyarországra.
A KANDELA Fesztivált Fonó, a PajtaKult, független fényművészek és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum együttműködésében hívták életre. Fényművészek összefogásával a Skanzen tradicionális terei és miliője egészen átalakulnak, hogy helyet adjanak olyan zenéknek, amik a múltból táplálkoznak, de a jövőbe repítenek.
A programban olyan remek előadók szerepelnek még, mint Szabó Balázs Bandája, az 50 éves Vujicsics, a virtuóz, lengyel Motion Trió, Zságer Balázs produkciója, a Keck Mária és az Ex Aura, Móser Ádám duója, de érkezik az Ígjen a falu! lendületes táncházi programja is, késő este pedig a Radio Cafe DJ-i, pénteken DJ - Cyborg Templar, szombaton pedig DJ - Tibsã zenélnek a Skanzen Erdélyi főterén.
Skanzen más fényben
2024. május 30 – június 1.
További részleteket és jegyvásárlási információt a rendezvény honlapján találhatnak a látogatók.