A Magyarországi Nemzetiségi Színházak JELEN/LÉT Fesztiválja

Idén június 1. és 9. között a Nemzeti Színházban rendezik meg a magyarországi nemzetiségi színházak seregszemléjét, a JELEN/LÉT Fesztivált.

A világesemények tükrében talán minden eddiginél fontosabb, hogy ezen társulatok újra együtt legyenek és megmutatkozhassanak a nagyközönség és a szakma előtt. A 13 hazai nemzetiség előadóművészei, előadóművészeti intézményei immáron hetedik alkalommal veszik birtokba a ferencvárosi épületet, hogy bemutassák legfrissebb alkotásaikat.

A Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával megvalósuló Fesztiválon idén összesen 20 hazai és két határon túli produkciót láthatnak az érdeklődők - nagyrészt nemzetiségi nyelven, legtöbbször magyar felirattal, az előadások mellett workshopok és színészportrék, alkotói estek is gazdagítják a palettát. Külön említést érdemel, hogy az idei esztendőben először vesz részt az eseményen a Magyarországi Ukrán Nemzetiségi Színház.

A JELEN/LÉT Fesztivál Magyarország Kormánya, a Nemzeti Kulturális Alap, a Miniszterelnökség, és a KIM támogatásával jöhet létre.

A rendezvénysorozat sajtótájékoztatóját a Nemzeti Színházban tartották, ahol felszólalt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség alelnöke, a fesztivál főszervezője, Nyári Oszkár, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, valamint Csasztvan András, a szövetség tiszteletbeli elnöke.

2024. június 1-9,

JELEN/LÉT Fesztivál

Nemzeti Színház

Program itt,    További információ itt.