Zenei pályázatok a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával

Közel 13 millió forint támogatás magyar-lengyel vonatkozású albumok és koncertek megvalósítására.

Immár harmadik alkalommal írta ki zenei pályázatait a  Wacław Felczak Alapítvány, amelyek révén korábban Illényi Katica hegedűművész, vagy Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongorista és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester adtak ki Felczak-lemezt, de magyar és lengyel dallamokat hallgathatott a közönség a Varga Dániel Quartett 6 állomásos miniturnéján, vagy épp a Mïus és Raf Skowroński Felczak-koncertjén is.

Az Alapítvány kuratóriuma ezúttal 7 koncert és 5 Felczak-lemez támogatásáról döntött. A projektek között megtalálható fiatal nagykövetünk, a Liu Miranda Rachel nemzetközi versenygyőztes hegedűművész által életre hívott V4 Vonósnégyes, valamint az Erdődy Kamarazenekar, vagy Lisztes Jenő cimbalomművész, a 100 tagú cigányzenekar és a Roby Lakatos zenekar tagjának albuma. A Felczak-lemezeket és a koncerteket legkésőbb idén ősszel hallhatjuk, illetve vehetünk majd részt ezeken. Érdemes mindezek kapcsán továbbra is nyomon követni az Alapítvány híreit annak közösségi média felületein és a wfa.hu oldalon.

A Felczak-lemezek pályázat támogatottjai

   Erdődy Kamarazenekar

   Modern Art Orchestra (Bartók /Chopin reflexiók lemezanyag) (lásd fotó)

   Musica Rediviva Alapítvány

   Lisztes Jenő (cimbalom)

   Szanyi Bettina (ének)

A Felczak-koncertek támogatottjai

   Théque Kft. (Mius X RAF (Raf Skowronski) koncert a Sziget Fesztivál Magic Mirror színpadán 2024 augusztusában.)

   V4 Vonósnégyes (Koncert, amelyre a FUGA - Budapesti Építészeti Központban Eötvös Péter, Witold Lutoslawski és több mai magyar zenész tiszteletére.)

   Modern Art Orchestra (Fekete-Kovács Kornél és Kuba Stankiewicz koncertje a Budapest Music Centerben.)

   Zeneszív Közhasznú Egyesület (Az Egyesület dzsessz zenekarának koncertje a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban.)

   Hencida Népművészeti Egyesület (Fellépés a lengyelországi Sadowieban a júliusi Kenyér Ünnepén.)

   Lengyel Művelődési Ház (Nyári magyar-lengyel folk koncert Anjou Szent Hedvig és Árpádházi Szent Kinga tiszteletére a Savoya Terasz budavári épületében.)

   Dévényi Zoltán (Két koncert a varsói Liszt Intézetben, majd Krakkóban, ahol a Bettika Quintet "Tutaj - Itt" című, Wislawa Szymborska verseire írt jazz-szabadzene-elektronika albumát mutatják be.