Kihirdették az Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázat 2024-es nyerteseit

„A történetek összekötnek minket, a történetekben találkozhatunk” – ez volt a szlogenje a JCDecaux hetedik alkalommal meghirdetett Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázatának, amelyet idén a Librivel közösen valósítottak meg. A több mint háromezer-kétszáz alkotás közül kiválasztott húsz nyertes novella megdöbbentően ismerős jeleneteket és hétköznapi helyszíneket elevenít meg, amelyekben újra és újra visszatér a kapcsolódásra való igény. 

A JCDecaux ikonikus novellapályázata évek óta meghatározza a hazai nagyvárosok látképét: hét év alatt közel 22 500 alkotás érkezett a felhívásra, melyek közül mostanra már 140 jelent meg az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban, beleértve az idei húsz győztest is. A pályázat célja a kezdetektől fogva az volt, hogy tartalmas olvasnivalót kínáljon a tömegközlekedésre várakozóknak, a köztereken népszerűsítse a kortárs irodalmat, és látványos felületet kínáljon akár olyan szerzőknek is, akik eddig még nem publikálták az írásaikat.

Az egyik legjelentősebb kortárs irodalmi esemény idén a Libri támogatásával valósult meg, felhívva a figyelmet arra, hogy a történetmesélés és olvasás közösségteremtő erejű lehet. Erről tanúskodott a beérkezett több mint 3200 alkotás is, amelyek gyakran tematizáltak olyan városi, tömegközlekedésen játszódó jeleneteket, ahol a szereplők megpróbáltak egymáshoz kapcsolódni, egymás valóságához közelebb kerülni.

A zsűri elnöke ismét Grecsó Krisztián József Attila-díjas író volt, aki Vecsei H Miklós színművésszel, Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary vezérigazgatójával, valamint Ludvig Orsolya Stefanie-val, a Libri marketing és kommunikációs igazgatójával választotta ki a 20 nyertes alkotást.

„A JCDecaux-nak hosszú évek óta fontos missziója, hogy közelebb vigyük a művészetet az emberekhez – mondta el Jamniczky Tímea, aki szerint az irodalom nehéz vagy sorsfordító élethelyzetekben is kapaszkodót nyújthat. – Ez abból is látszik, hogy milyen sokan nyúltak az íráshoz, hogy feldolgozzák az örömeiket és a fájdalmaikat, sokszor hétköznapi szituációkat ábrázolva, amelyek sokunk számára ismerősek lehetnek – ebben rejlik az irodalom közösségteremtő ereje.” Hozzátette, annak különösen örülnek, amikor visszatérő szerzőket is köszönthetnek a shortlistesek között; idén például volt, aki az anonimitás ellenére Haász János már negyedszerre került be a döntősök közé.

Ludvig Orsolya Stefanie szerint nagyon szoros volt a mezőny, számos kiváló írás versenyzett: „A munkám esszenciája, hogy folyamatosan könyvek között vagyok, a könyvek állandó jelenléte ilyen értelemben is fontos számomra. Élmény volt olvasni a pályázatokat, bepillantást nyerni a szerzők gondolataiba, lelkébe.”

Grecsó Krisztián hozzátette: „Felszabadító volt látni, hogy a pályázók élvezik a szabadságot, és jönnek a régóta dédelgetett nagy történetek. A JCDecaux pályázata hagyományosan a pályakezdők terepe, de most mintha megcsillant volna egy-két rutinosabb mondat is.”

A fődíjat Csák-Nagy Kriszta „Aki épp arra járt” című alkotása érdemelte ki, ami nem a szerző első publikációja: 2019-ben a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg „Bezzeg Soma szívsajgása”című mesekönyve. A második helyezett Lengyel Hajnalka „Hazatérés” című novellája lett, a harmadik helyen pedig Kiss Zsuzsanna „Tűzijáték” című írása végzett. Ebben az évben a fődíjas alkotások mellett először díjazták a szervezők a 25 év alatti felfedezetteket is: a Libri Fiatal Tehetség különdíját Fischer Hanna Sára kapta „Rés” című novellájával. 

A három fődíjas alkotást egy látványos, innovatív megoldással ünnepli a JCDecaux: az ő novelláikkal egy „olvasószobává” alakított buszmegállóban találkozhatnak a járókelők a Clark Ádám téren. A Nyugati téri villamosmegállóban pedig még szavazhatnak is arról, hogy az ott kiállított novellák közül melyik a kedvencük.

Ahogy az előző években, most sem marad el a közönségszavazás: augusztus 2-ig szavazhatnak az olvasók kedvenc novelláikra a https://novella.jcdecaux.hu oldalán. A húsz nyertes novella alapján podcastsorozat is készült az előző három évhez hasonlóan Vecsei H Miklós és Balázsy Panna előadásában, melyek a novellapályázat Spotify oldalán érhetők el.