Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Hét díjugrató világsztár és két sikeres fiatal hazai lovas közreműködésével Magyarországon készült a Longines vadonatúj kisfilm-sorozata.
A Longines, mint a Longines Global Champions Tour névadó és időmérő partnere „Rising Above" címmel büszkén mutatja be vadonatúj, inspiráló sorozatát, amelynek alapvető célja, hogy a világ legjobb díjugratóinak elképesztő útjain és erőfeszítésein keresztül megismerhessük a díjugratás látványos, ugyanakkor mélyen emberi világát.
A nyolcrészes sorozat koncepciójának megálmodója és kivitelezője Magyarország vezető független kommunikációs ügynöksége, az ACG. Az idén húszéves ügynökség, amely ACG_Stable néven saját versenyistállót menedzsel, már régóta missziójának tekinti a hazai díjugratás népszerűsítését. A Longines megbízását követően így sikerült elérni, hogy a teljes filmsorozatot hazai helyszíneken, a legkiválóbb magyar stábbal és kaszkadőrökkel, valamint két fiatal hazai lovastehetség, Janik Anna és Kovács Roland közreműködésével forgathassák le. A látványos lovas jeleneteknek a Nemzeti Lovarda adott otthont.
A díjugratás legnagyobb nemzetközi ikonjai és feltörekvő sztárjai (Angelica Augustin Zanotelli, Christian Ahlmann, Edouard Schmitz, John Whitaker, Katrin Eckermann, Niels Bruynseels, Sanne Thijssen) Budapesten mondták el, hogyan voltak képesek elszántsággal és állhatatosággal leküzdeni a mindennapi élet kihívásait és buktatóit. A versenyzők drámai történeteit Kovács István Young Director Award – Cannes Lions és a diák Oscar-díjként emlegetett Student Academy Award díjas rendező vitte filmre, az ACG gyártópartnere a GoodKids Production volt, a produkció zenéjéért pedig a Schubert Music felelt.
A „Rising Above" filmek minden egyes epizódja plasztikus és színes portrét fest a főszereplőkről, akik személyes, valamint szakmai kihívásaik leküzdésével inspirálnak mindannyiunkat. A sport ikonjainak katartikus, emberi történeteit művészi megvalósításban, mély, érzelmi szinten élheti át a néző.
A Rising Above sorozat első epizódja ezen a linken megtekinthető.
1. epizód: Rising Above – Manifesto (A felülemelkedés művészete)
A nyitó epizódban megismerhetjük az egész sorozat koncepcióját, az ikonikus főszereplőket, bepillantást nyerhetünk a sportlegendák drámaian emberi történeteibe.