Az elmúlt évek legizgalmasabb és legváltozatosabb tartalom kínálatával készül 2025-re a Warner Bros. Discovery streaming platformja, a Max.
Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara (European Union Youth Orchestra, EUYO) bejelentette, hogy Fischer Ivánt nevezik ki a zenekar zeneigazgatójává.
A pozícióban Vaszilij Petrenkót váltja, aki tíz sikeres éven át volt a társulat vezető karmestere, jelentős művészi fejlődéshez segítve az ifjúsági zenekart. Fischer Iván kezdeményezésére az EUYO és a Budapesti Fesztiválzenekar új zenekari akadémiát alapított, a budapesti közönség már szeptemberben, az Európai Hidak fesztiválon hallhatja a tehetséges fiatal muzsikusokat.
A bejelentést jegyző Marshall Marcus, az EUYO ügyvezető és művészeti igazgatója azokat a kilátásokat méltatta, amelyeket az új vezető, „Fischer Iván tehetségével, kreativitásával és emberségével” nyit meg a kontinens fiatal muzsikusai (lásd fotó) előtt. Zeneigazgatói szerepkörében Fischer Iván részt vesz a zenekar meghallgatásainak, művészi képzésének és fellépéseinek tervezésében, szoros együttműködésben az ügyvezető és művészeti igazgatóval. Az EUYO első koncertjeit Fischer Iván vezetésével a zenekar koncertotthonában és rendszeres nyári vendégszerepléseinek helyszínén, Grafeneggben adja majd 2024 augusztusában, majd turné következik, amelynek során fellépnek New Yorkban a Carnegie Hall WOW! fesztiválján, és a bolzanói Bozen fesztiválon, ahol a zenekar évente vendégeskedik.
Az EUYO egy évtizede alakított ki közös Ösztöndíj Programot a Budapesti Fesztiválzenekarral (BFZ). Fischer Iván és a két zenekar most abban állapodtak meg, hogy közösen létrehozzák az Európai Zenekari Akadémiát (European Orchestra Academy, EOA). Az Akadémia a jövő vezető zenekari személyiségeit képzi majd nemcsak a nagyzenekari és kamarazenekari játékban, hanem a koncertek népszerűsítésében is, és hangsúlyosan azokban a széleskörű tevékenységekben, amelyeket a zenészek a közösségekben végeznek. A képzés része lesz egy minden EU-tagállamot átfogó fellépéssorozat is.
Az Akadémia hallgatóit érintő első projekt a BFZ és az EUYO zenészeinek közös szeptemberi koncertje lesz az Európai Hidak fesztivál 2024-es programsorozatában Brüsszelben és Budapesten, az Európai Unió Tanácsának 2024-es elnökségét betöltő két ország, Belgium és Magyarország fővárosában. „Bízom az új generációban, meg fogják változtatni a világot. Az első lépés, hogy jelentkezzenek az EUYO-ba. A következő lépésekkel augusztusban indulunk.” – mondta Fischer Iván az Akadémia ambícióiról.
Fischer Iván továbbra is zeneigazgatója marad az általa alapított Budapesti Fesztiválzenekarnak, és változatlanul ellátja tiszteletbeli vendégkarmesteri feladatait az amszterdami Concertgebouw Zenekaránál és a Berlini Konzerthausorchesternél.
A bejelentés itt olvasható az EUYO weboldalán.