Bemutatták az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatást

Egyre nő az egyetemi hallgatók politikai aktivitása.

Jelentősen nőtt az egyetemi hallgatók politikai részvétele az elmúlt 5 évben – derül ki az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatásból, amelyet 805 egyetemista megkérdezésével készítettek el. A hallgatók 45 százaléka fontolgatja, hogy tartósan külföldre költözzön, miközben az anyagi helyzetüket jellemzően jónak értékelik. Az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatás 2011-es indulása óta immár ötödször vizsgálja a magyar egyetemisták közéleti-politikai attitűdjét. A reprezentatív kutatást Szabó Andrea és Oross Dániel vezeti és a Nemzeti Ifjúsági Tanács támogatásával, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával együttműködésben készült el. A február 22. és március 11. között készült, 805 nappali tagozatos egyetemista megkérdezésével készült felmérés gyorsjelentését szombaton az EFOTT fesztiválon mutatták be, képet adva a Magyarországon élő több mint 1,5 millió 15-29 éves fiatal helyzetéről, preferenciáiról.

„A kutatás a külföldi élettel kapcsolatos megfontolások terén rekord közeli eredményeket mutat: míg 2015-ben a kérdezettek 37, 2019-ben 33, addig 2024 tavaszán 45 százalékuk tudja elképzelni, hogy tartósan Magyarországon kívül telepedjen le” – tájékoztatott Szabó Andrea, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének intézetigazgatója.

Enyhén, de tovább növekedett a Magyarországon kívüli tanulási szándék is: jelenleg a hallgatók közel egynegyede szeretne külföldön tanulni.

A kutatás megállapította: a magyar egyetemisták többet beszélgetnek közéleti kérdésekről, politikáról otthon családi körben, valamint barátaikkal, ismerőseikkel, mint bármikor ezt megelőzően.

„A hallgatók politikai részvételében jelentős növekedés látható: míg 2019-ben a hallgatók 43 százalékának nem volt semmilyen részvétele, 2024-re ez az arány 30 százalékra csökkent. Különösen érdemi az emelkedés a tiltakozó petíciók, a pénzadományozás, a tüntetés és a bojkott esetében. A 2024-es aktivizmus a 2010-es évek elején mérthez hasonlatos” – tudatta Oross Dániel, az intézet tudományos főmunkatársa. A fiatalok az anyagi helyzetüket jellemzően jónak értékelik, így egyre többen hajlandóak pénzt is adományozni a számukra fontos ügyek kapcsán.

A kutatás a hallgatók értékpreferenciáit is vizsgálta. Az azonos neműek házasságát a hallgatók 72 százaléka támogatja, a konzervatív anya-apa szerepfelfogást ugyanakkor csak 6 százalékuk. 23 százalékuk vélekedik úgy, hogy nem politikai programokra, hanem erős kezű vezetőre van szükség, míg a migrációs politika szigorítását egynegyedük tartja kívánatosnak. Ez utóbbi esetben különösen nagy az attitűdök eltérése a baloldali és a jobboldali gondolkodású egyetemisták között: míg az önmagukat jobbra sorolók 44, a baloldaliak 12 százaléka ért inkább vagy nagyon egyet az állítással.

A gyorsjelentés itt érhető el.