Aranybörtön – Dickens jószándékú emberkísérlete bukott nőkkel.

Dickens egész életművét végigkíséri a nyomor megjelenítése. Ugyan jómódba született, és később is jómódban élt könyveinek köszönhetően, de az a pár év, amikor apja adóssága miatt gyerekként dolgozni kényszerült, mélyen beleivódott. A szegénység és a kiszolgáltatottság ellen nemcsak művein keresztül igyekezett tenni, de kézzelfoghatóbb módon is. A legendás angol író Londonja egyfajta társadalmi pokol bugyraként működött: sok vidékről érkező, munkát kereső fiatal lányt hálóztak be, csaltak lépre, akik a prostitúció hálójában kötöttek ki. A főváros utcáin akkoriban 8-10 ezer nő élt, a szifilisz szinte népbetegségnek számított. A bűnözésbe is belecsúszó lányoknak a börtön után alig volt esélyük a normális életre, arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba.

Dickens ötlete nyomán épült tehát 1847-ben az Urania Cottage, mely a börtönből szabadult nőknek adott menedéket. Az író sokáig agyalt az intézmény definícióján, nem akart olyan házat alapítani, mint az anglikán egyház mosodával egybekötött, rideg posztbörtön intézményei. Először Asylium, később Institution, végül Home lett az általa talált legjobb szó arra, amit létrehozott. Egyfajta szigorú babaház volt ez, melybe ugyan a nők nem ugyanúgy voltak bezárva, mint egy börtönbe, mégis rengeteg kötöttséggel. És olyan kitételekkel: tilos a múltról beszélni bárkinek is. A London egyik leggazdagabb hölgye által finanszírozott projekt lényege az volt: az Uránia-házba bekerült, börtönből szabadult nők egy évig nagyon szigorú napirend mellett „tanulnak”, készülnek az új életükre, amikor is majd valaki mellett jó feleségek lehetnek. A napi rutin szigorú volt: a háztartási ismeretek mellett, vallási tudást is kaptak, és még Dickens is igyekezett interjúkat készíteni a bukott lányokkal, hogy még többet megtudjon a nyomorról, arról, miből is jönnek. Az egyéves „jóvá” nevelő folyamat végén, az adott lány készen állt arra, hogy feleséggé váljon. Igaz ugyan, hogy nem Angliában, hanem kötelező jelleggel kitoloncolták Ausztráliába. Dickensnek eleinte úgy kellett vadászni jelentkezőket a házba, hiszen a börtönhajók rabjaival feltöltött Ausztráliába transzportálás még ezeknek a nehézsorsú lányoknak sem volt olyan vonzó. Pedig Dickens igazán mindent elkövetett, hogy csábítóvá tegye az Otthont a számukra: a mosodai „Magdalénák” sötét, lenézést szülő ruháival szemben például ő színes szövetből készült ruhákat készíttetett a „lányainak”, ezzel vidámságot sugallva, a megvetést elkerülve.

Stacey Halls legújabb regényében, Az Uránia-házban ennek a furcsa emberkísérletnek a történetét meséli el. A szerző női sorsokra, kiszolgáltatottságra jellemző érzékenységével nyúl a témához, több teljesen más közegből érkező lány történetét felgöngyölítve, akik Dickens aranykalitkájában találkoznak. Van, aki jobb módú családból, a szülei elvesztése után csúszik bele a bűnözésbe és kerül börtönbe, van, aki eleve az utcán nőtt fel, és szinte a vérében van a lopás. De bárhonnan is jönnek ezek a nők, arra kell rájönniük, akár a börtönben vannak, akár csillogóbb, gazdagabb környezetben, mint az Uránia-ház közege: csakis egymásra számíthatnak és arra a történelmi korokon és társadalmi drámákon átívelő szolidaritásra, ami oly sok nőnek segít már évszázadok óta, és amely összetartás legmélyebb lelki mozgatórugóit csakis a nők érthetik igazán.

A Familiárisok, A lelenc és a Mrs. England szerzője Az Uránia-ház esetében is bizonyított: kiderül, hogy bármilyen korról, bármilyen családról is ír, csakis a nők kiszolgáltatottságának bemutatása, és az abból való kiemelkedés a legfontosabb számára. Stacey Halls káprázatos korleírást, megrendítő lélekrajzot és lenyűgöző történetet sző Dickens Angliájáról. Ezért minden bizonnyal az idei nyár egyik legszívmelengetőbb, legelgondolkodtatóbb, muszáj-elolvasni kötete lesz Az Uránia-ház.

     London, 1847. Alig pár mérföldnyire a várostól, csendes vidéki környezetben készülődés zajlik egy csapat fiatal nő fogadására. Szigorúan titkos, hogy pontosan hol van ez a ház, és a beköltözők nem ismerik egymást. Egy valami azonban közös bennük: mindannyian bukott nők. Az Uránia-ház menedéket kínál prostituáltaknak, piti tolvajoknak, kitaszítottaknak – az újrakezdés lehetőségét. De vajon tudnak-e élni a lakók ezzel a lehetőséggel? Angela Burdett-Coutts, a milliomosnő az Uránia-ház egyik mecénása. Légvonalban nem is olyan messze, Piccadilly környéki otthonában tartózkodik, amikor döbbenetes felfedezést tesz. A férfit, aki tíz évvel ezelőtt zaklatta, szabadlábra helyezték. Angela tudja, csak idő kérdése, hogy a rémálom újrakezdődjön. E nagyon különböző háttérből érkező lányok, asszonyok sorsa egy ponton összekapcsolódik, hogy kiderüljön: a szabadságnak mindig ára van. Stacey Halls negyedik regénye valós történetet dolgoz fel: Charles Dickens, a regényíró otthont alapított, amely menedékül szolgált a bukott nőknek. E könyv lapjain a ház története elevenedik meg. (Fülszöveg)