Pigniczky Réka rendezésében, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és az 56films gyártásában egész estés dokumentumfilm készült a legendás Kaláka együttesről - megalakulásuk 55. évében. A filmet az 56 Films gyártotta és forgalmazza.
Egy hónap múlva, augusztus 22-én nyitja meg kapuit Zamárdiban a MOL Nagyon Balaton programsorozat legfontosabb eseménye, a 12. STRAND Fesztivál.
A szervező Weekend Event számos új helyszínt és meglepetést tartogatott az utolsó hetekre, amelyekről csak most adnak hírt: 25 helyszínen közel 200 program várja a fesztiválozókat Zamárdiban a víz partján. Idén a Balatonon csak a STRANDon lép színpadra Azahriah és a Halott Pénz. A teljesség igényével összeállított hazai koncertkínálat mellett a brit Chase & Status és Elderbrook, valamint a brazil szupersztár, Alok is szerepel a programban, de lesz podcast fesztivál és Tábortűz is akusztikus koncertekkel. Felépül a Balaton legmagasabb tornya, ahonnan a közönség feje felett lehet majd belecsúszni a tóba, STRAND ART címmel pedig kortárs képzőművészek és alkotásaik egész sora érkezik a fesztivál területére. A STRAND Fesztivál idén is a cirkusz világát idézi: a nagyszínpadon a fő fellépők előtt látványos produkciók láthatóak majd, a parton pedig bohócnak, artistának, gólyalábasnak, bűvésznek tanulhat bárki, aki kedvet érez hozzá. Szombaton egy rekord is megdőlhet a STRAND küzdőterén: Marics Peti vezetésével indul a vonatozás Demjén Ferenc ikonikus dalára, ami a decemberben mozikba érkező “Hogyan tudnék élni nélküled?” című romantikus zenés vígjáték előzeteseként, több ezer fesztiválozóval robog végig a Balaton partján. A MOL-Új Európa Alapítvány helyszínén civil szervezetek mutatkoznak be és számos előadás is várja a közönséget, a nagyszínpad előtti téren pedig éjfél után az ország legnépszerűbb házibuli-zenekarai koncerteznek. A legfontosabb helyszín természetesen most is maga a tó: a Balaton legszebb panorámájával vár mindenkit a STRAND Fesztivál augusztus 22. és 24. között Zamárdiban.
A három fő színpadon – MOL Nagyszínpad, a Petőfi Nagyszínpad és a Dreher 4.0 színpad – egymást váltják azok a hazai előadók, akik országszerte a legnagyobb klubok és koncerthelyszínek főszereplői. Azahriah és a Halott Pénz csak Zamárdiban lép fel nyáron a Balatonon, de többek között érkezik még Majka, a Bagossy Brothers Company, Krúbi, Beton.Hofi, a Carson Coma, Rúzsa Magdi, a Valmar, vagy éppen T.Danny és a Pogány Induló. A STRAND a kezdetek óta fontosnak tartja, hogy a legaktuálisabb, legizgalmasabb produkciók minden évben nagy számban jelen legyenek a programban. A nemzetközi mezőnyből pedig a Chase & Status, Alok és Elderbrook vállalt fellépést a Balaton egyik legnagyobb eseményén.
Számos új helyszínnel bővül a STRAND kínálata
A vízparti Telekom Kraft Tábortűz vendége lesz Kiss Tibi és az Aranyakkord, Járai Márk, valamint a Carson Coma „akusztik” csapata, Giorgioval és Barnival. A MOL Nagyszínpad programja minden nap éjfél előtt zár. A headlinerek után az FOH Club Stage-en a Smile, a Midlife Crisis és a Roma Soul egészen hajnalig igazi házibuli hangulatot ígér. Ugyancsak új helyszín a Rádió 1 Stage, ahol a legnépszerűbb DJ-k közül a World is Mine és a DISCO* S HIT csapata hozza a legjobb zenéket. Az MBH Influencer Club House várhatóan a STRAND egyik központjaként várja a fesztiválozókat, napközben a GlowStationben csillogó és világító sminket kaphatnak és kipróbálhatják a 360 fokos selfie kamerát, esténként pedig igazi kuriózumok és bestsellerek váltják itt egymást: Bruno & Spacc, LL Junior, T. Danny x K.Kevin. A fesztiválok törzsvendégei tudják, hogy a legnagyobb házibuli hangulat az Unicum Bár helyszínén várható, a Coke Studio Stage pedig az elektronikus zene képviselőit vonultatja fel. A vízparton a Buborékok Nyara Plázson találkozhatunk, ahol egész nap a vízparton chillezhetünk, hűsítő koktélok kíséretében élvezve a tihanyi panorámát.
A STRANDon idén is jelentkezik a Telekom PodcastFest változatos témákkal, vendégekkel és podcasterekkel a MOL - Új Európa Alapítvány civil zónában. Különféle témákban szólalnak meg a Highlights of Hungary idei nagykövetei, Lackfi János író, költő Csemer Boglárkával, dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus dr. Benkovics Júliával, Gyurta Dani olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó pedig T.Danny-vel beszélget majd. Előadást tart Dr. Buda Lorina, geopolitikai kutató, a Strand Fesztivál fenntarthatósági nagykövete. Az MCC csapata elhívta többek között a Mélylevegő Projekt, az Ifjúságkutató Intézet és a Klímapolitikai Intézet szakembereit, a Petőfi Kulturális Ügynökség pedig popkulturális kuriózummal, Fekete János Jammal családi beatbox színházával készül. Fenyő Ivánnal Lentulai Krisztián beszélget majd, a STRAND porondmestere és házigazdája, Szabó Balázs Máté pedig Ács Fruzsinával érkezik. Ismét kinyit a Balaton egyik legszebb kertmozija a víz partján, tihanyi panorámával. Esténként 2-2 film látható, olyan klasszikusok, mint a Házibuli vagy a Csinibaba és friss alkotások – többek között a Bagossy Brothers Company - 10 éve úton –, amelyek mind a zene világához köthetők.
STRAND Cirkusz - ahol mindenkire szerep vár
A STRAND programjában idén is kiemelt szerep jut a cirkusz világának. A MOL nagyszínpad fő fellépői előtt a Fővárosi Nagycirkusz igazi világszámmal készül, valamint magasdróttal, halálkerékkel és emberlibikókával is megjelennek a fesztivál területén. Ugyancsak a MOL Nagyszínpadon a Rippel fivérek látványos show-ja is megtekinthető, a németországi Oakleaf utcaszínházi produkciója pedig a közönség sorai között vonul fel. A Telekom támogatásával megvalósuló cirkuszi negyed déltől késő estig nemcsak látványos bemutatókkal várja a közönséget, hanem itt valóban “mindenkire szerep vár”, aki ki szeretné próbálni magát az artisták, gólyalábasok, bohócok és bűvészek világában. A STRAND kiemelt partnere, a Fővárosi Nagycirkusz által delegált FreeFall csoport artistái különleges dobó számmal, a Líra Vurstli színészei irodalmi játékokkal, Kiss V. Balázs illuzionista stand-up magic show-val és bűvész workshoppal, a tűzzsonglőrök pedig izgalmas előadással készülnek. A Rippel Brothers Akadémia nemcsak erőművész bemutatót tart, de a Cirkuszi Kalandparkban artistáik segítségével bárki kipróbálhatja az akrobatikus ugrásokat az Európában egyedülálló, 15 méter hosszú ugrócsíkon, de gumiasztalon és drótkötélen is lehet egyensúlyozni. A PIROS ORR Bohócdoktorai idén is velünk lesznek, hogy jókedvre hangolják, megnevettessék, közös játékra hívják a fesztiválozókat. A bohócdoktorok - a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásának is köszönhetően - 16 gyerekkórházban „vizitelnek” heti rendszerességgel az ország különböző városaiban, emellett speciális programokkal jelen vannak idősotthonokban, halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozó intézményekben és nevelőotthonokban. A STRAND vendégei körében népszerű Band of Street csapata pedig 3 napon át fel-felbukkan majd a közönség soraiban, hogy egy mozgó-zenélő cirkuszi társulat mintájára velük énekelhessük kedvenc dalainkat.
STRAND ART - kortárs képzőművészek a Balaton partján
A STRAND Fesztiválon idén is kiemelt szerep jut a kortárs képzőművészetnek is. A STRAND ART a 25 éves Index, a HAB és a Lobenwein Galéria közreműködésével ötvennél is több alkotást mutat be a fesztiválon felépülő pop-up galériában, illetve a fesztivál szinte egész területén. A meghívott művészek sok esetben nemcsak az alkotásaikkal lesznek jelen, de személyesen is találkozhat velük a közönség, tárlatvezetésre és közös alkotásra is számíthatunk. Az illusztris névsorban Barakonyi Zsombor, Bereczki Kata, Cserbik Rita, Ef Zámbó István, Fajó János, Kiss Tibor, Osgyányi Sára és Sibitka Panni is szerepel. Az Andrássy úti HAB csapata művészeti előadásokkal és műhelyprogramokkal készül a STRAND ART helyszínére. Míg Weiler Péter a cirkusz tematikához kapcsolódva Houdinit idézi meg egy közel 100 m2-es alkotással, amely erre az alkalomra készült.
STRAND Csúszda - felépül a Balaton legmagasabb tornya
A Honvédelmi Minisztérium és a STRAND Fesztivál közösen építi fel a Balaton legmagasabb tornyát. A STRAND Csúszda közel 30 méter magas pontjáról idén már két irányba is csúszhatnak a bátor fesztiválozók: a közönség feje fölött a Nagyszínpad irányába, vagy egyenesen a Balatonba.
A STRAND-ot idén is a MOL mutatja be
A MOL szinte a kezdetek óta fő partnere a STRAND Fesztiválnak. „A MOL Nagyon Balaton programsorozat zászlóshajójaként immáron tizenkettedik éve a STRAND Fesztivál zárja a nyarat. A STRAND több mint egy fesztivál a sok közül. A Balaton partján minden évben összegyűlnek az adott év legizgalmasabb zenei produkciói, de a kortárs képzőművészet, az irodalom, a film és a sport is szerepet kap a programban. A Best of Balaton kurátoraként kifejezetten várom már az idei fesztivált, hiszen itt derül majd ki, hogy a nagyközönség ajánlásai alapján mely balatoni helyszínek, látnivalók és érdekességek kerülnek fel a Best Of Balaton 2024 listájára” – mondta Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.
További információ, jegyek itt. Kedvezményes jegyek augusztus 4-ig kaphatók.