A színházi előadáshoz mi kell? Előadandó darab, rendezés, színészek és a néző. Ezeknek az elemeknek a kapcsolódásából jön ki a végeredmény, az előadás milyensége. A vélemények között nincs teljes egyetértés, lehetnek éles ellentétek ugyanúgy, mint apróbb éltérések.

Én néző vagyok, nézzük tehát, hogy mint nézőnek van-e valami elvárásom a darabbal kapcsolatosan? Aki egy kicsit foglalkozott Molnár Ferenccel, az íróval – nagy valószínűség szerint ismeri a színdarab keletkezéséhez kapcsolódó igaz/félig igaz/kitalált(?) történetet.

Lásd: https://www.vaol.hu/hirek/2012/09/gyanus-esvagy-artatlan-jatek-a-kastelyban-es-a-ws-szinhazban: A Játék a kastélyban fordított alaphelyzetét elsőként a való élet rendezte meg, Molnár Ferenc legalábbis így mesélte a történetet, amelyet aztán Györgyey Klára is közzétett Molnár-monográfiájában: "Feleségemmel (Darvas Lilivel) a bécsi Hotel Imperialban laktunk. Lili éppen akkor tanult németül: egész nap klasszikus német darabokat kellett felolvasnia. Egyik délután benézett hozzám egy jóbarátom, és ahogy leültünk beszélgetni, egyszer csak látom, hogy izgatottan talpra ugrik. Meghallotta, hogy Lili a szomszéd szobában épp azt mondja dallamos németséggel és nagy beleéléssel: 'Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Meghalok érted!' Csoda, hogy felfigyelt? Én is talpra ugrottam nyomban. Az ajtóhoz rohantunk, feltéptük, és azt láttuk, hogy Lili éppen némettanárának, dr. Hocknak szavalja el ezt a forró szerelmi vallomást. Teljesen ártatlan helyzet - mégis, mennyire gyanúsnak hangzott! Ez a jelenet adta az ötletet, de ugyanígy mondhatnám, hogy a Hamletből vettem.”

Hogy Molnár Ferenc hogyan írta meg ezt a történetet? Babitsnak volt igaza, aki Molnárt „átlag mulattatónak„ tartotta? Szerinte Molnár nem akarta leleplezni a polgári világ képmutatását, és az emberi lélek mélységeit sem akarta feltárni, csupán a szórakoztatás volt a célja, de ezt nagyon színvonalasan tette, közel sem átlagosan.

Én Babits véleményét elfogadom, és úgy gondolom, hogy Molnár ebben a darabjában is színvonalasan akar szórakoztatni az emberi gyengeségek bemutatásával, nincs lelkizés, társadalomkritika. Szórakoztatást várok a darabtól.

A rendezésben semmi extravagáns sincs: két világháború közötti időszakra jellemző díszletek között korhű ruhákban játszódik a darab. A szereplők mozgatása, beállítása igen gördülékeny előadást, a színészek igen összehangolt játékát eredményezi.

A színészek. A főszereplőnek minősülő Turai urat Alföldi Róbert alakítja.  Ő ismert színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját nem kell bemutatnom. A szakmai berkekben és a közönség soraiban színészként, rendezőként már fiatalként felhívta magára a figyelmet, amely figyelem mondhatni az 1990-es évektől töretlen. Ebben a darabban nincs meztelenkedés, nincs előtérbe helyezett szexualitás – amit kritikaként vele szemben többször megfogalmaztak, ez egy klasszikus színházi előadás. Ami van: Alföldi Róbert játéka. Azt szerettem volna írni, hogy Alföldi Róbertnek a maga manírja – csak tudom, hogy a manírt szót gyakran negatív értelemben használják.  Ha abban az értelemben használjuk, hogy a manír az egyénre jellemző mozdulatokat, viselkedésmintákat, beszédstílust jelenti, akkor így fogalmaznék: az előadásra rányomja a bélyegét Alföldi manírja. Az általam hadarónak tartott beszédstílusa, a nem természetesnek ható hanghordozása – kérdés, hogy tetszik-e a közönségnek, illetve az adott darabhoz passzolónak tartják-e?

A darab második felvonásának az elején a két színész - Annie és Almády – a Turai által írt darabot próbálja, s miután kiderül, hogy sem Ádám, sem a titkár nem tud súgni, Turai átveszi a kéziratot. Ő lesz a súgó. A darab legjobb jelenetét ekkor láthatjuk: Alföldi Róbert ül a kanapén, kezében a kézirat, nem szól semmit, miközben a két színész erejét megfeszítve „játszik az életéért”.  Alföldi mosolyog – diszkréten, megértően – s mi, nézők, akik tudjuk jól mi történik, látjuk a mosolyban a sátáni vigyort: na, ezt megkaptátok…

A darab jó, sokat lehet neveti – aki szereti Alföldit, annak szuper lesz az előadás….