A magyar filmek és filmkészítők egy lépéssel közelebb kerültek az Oscar®-díjhoz: a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál – Magyarországon elsőként – felkerült az Oscar®-kvalifikáló fesztiválok listájára.
A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
Vadiúj sorozatok érkeznek ősszel
Október közepén érkezik a várva várt saját gyártású sorozat, a Dame Jilly Cooper híres regényén alapuló Riválisok (Rivals). A nyolc epizód az 1980-as évek Angliájának hataloméhes társadalmi elitjét és azok drámáit, túlkapásait és sokkoló mindennapjait dolgozza fel a független televíziózás kíméletlen világában. A szereposztásban olyan sztárokkaltalálkozhatunk, mint Alex Hassell, Bella Maclean, Katherine Parkinson, David Tennant, Aidan Turner.
Szintén a saját gyártású műsorok táborát erősíti a már debütált hatrészes brit doku-sorozat, aVogue: A 90-es évek (In Vogue: The 90’s). A híres magazin szerkesztői, Anna Wintour, Edward Enninful, Tonne Goodman és Hamish Bowles mellett a divat, a film és a zene világának A-listás sztárjai is részt vesznek ebben a mérföldkőnek számító sorozatban, amely a 90-es évek legünnepeltebb divat- és popkulturális pillanatait mutatja be. A sorozat összes része szeptember 30-án kerül fel a Disney+-ra.
Októberben vagy november érkezik a nagy érdeklődéssel várt Doctor Odyssey című dráma is, amelyet Ryan Murphy producer készített Joshua Jackson és Don Johnson főszereplésével. A történet egy luxushajón játszódik, ahol az új fedélzeti orvos, Max keményen dolgozik a legénységgel együtt nap mint nap. A kislétszámú de rendkívüli orvosi csapatot különleges szakmai krízisek teszik próbára, mérföldekre a szárazföldtől.
A Disney+ nézői októberben bepillantást nyerhetnek Bruce Springsteen és bandája legendás fellépéseinek kulisszatitkaiba. Az Útinapló: Bruce Springsteen and The E Street Band (Road Diary: Bruce Springsteen and The E Street Band) izgalmas dokumentumfilmben a zenekari próbák, a színfallak mögötti különleges pillanatok és a magától Springsteen-től hallható történetek mellett a rajongók most először láthatják a 2023-2024-es turné professzionális felvételeit, miközben végigkísérhetik a zenekart a próbákon és a kontinenseken átívelő koncertsorozaton.
Erősít a Marvel Studios is
A Marvel-rajongóknak már nem kell sokáig várniuk, hiszen szeptember 19-től jön a Mindvégig Agatha (Agatha All Along). A népszerű WandaVízió (WandaVision) sorozat spin-offja a hírhedt Agatha Harkness-ről szól, aki tehetetlennek érzi magát, miután egy gyanús, gót stílusú tini segít neki kiszabadulni egy abnormális varázslatból. Agathának szövetséget kell alapítania a titokzatos tinédzserrel és egy veszélyes kalandra indulnia a legendás Boszorkányúton, ha reménykedik még benne, hogy visszanyerheti boszorkányos erejét.
A National Geographic nézőit is várják az újdonságok
November 25-én jön a National Geographic sorozata, a Tsunami: Race Against Time (magyar címet még nem kapott a sorozat). A történelem egyik leghalálosabb, 14 országot érintő természeti katasztrófája óta eltelt 20 év alkalmából az új, négyrészes sorozat 360 fokos betekintést nyújt a 2004-es indiai-óceáni szökőár szívszorító eseményeibe. A sorozatot Tanya Winston és Danny Horan, a többszörösen díjazott Blast Films executive producerei készítik, rendezője pedig Daniel Bogado, a National Geographic 9/11: Egy nap Amerikában című filmjének Emmy-díjas alkotója. A sorozatban a túlélők beszámolói mellett, megszólalnak a tudósok is, akik az idővel versenyt futva próbálták megérteni a katasztrófát és figyelmeztetni a világot. Mellettük láthatjuk azokat az újságírókat, akik a sokkoló híreket közölték és a mentőcsapatokat, akik életüket kockáztatták mások megmentéséért. A nézők megrázó videókon, a túlélés és bátorság lebilincselő történetein keresztül – amelyek közül néhány most látható először – nyerhetnek átfogó betekintést a hatalmas hullámok viselkedésébe és a nyomukban maradó pusztításba.
Folytatódnak a közönségkedvenc történetek
Az olyan, kritikusok által elismert, díjnyertes sikersorozatok, mint az FX-A nagy öreg (FX’s The Old Man), valamint a „9-1-1” és a A Grace Klinika (Grey's Anatomy) új évaddal térnek vissza a Disney+-ra idén ősszel. Továbbá, már elkezdődött a Gyilkos a házban (Only murders in the building) 4.évada is, amely jövőre folytatódni fog az 5. évaddal.
Mindemellett számos nagy sikerű tartalom is elérhető a felületen, mint az idén bemutatott A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes), a megannyi szakmai díjat bezsebelt A mackó (The Bear) mindhárom évada, valamint a legtöbb jedit felsorakoztató Star Wars széria, Az akolitus (The Acolyte).
A Disney+ elindította a korlátozott ideig érvényes ajánlatát, amelynek keretében az új és visszatérő ügyfelek szeptember 27-ig három hónapon keresztül csak 999 Ft/hóért streamelhetik az ősz legnagyobb filmjeit és sorozatait. További információért vagy a regisztrációért látogasson el a disneyplus ajánlat weboldalra.